Vasárnap kezdődik a Diótörő-fesztivál Budapesten

 

A Magyar Állami Operaház Gyermekkarának hagyományos minikoncertje nyitja meg a Diótörő-fesztivált advent első vasárnapján a budapesti Erkel Színház előtt.

A koncert után Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója és Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója méri ki az első forró italokat a felnőtt érdeklődőknek.

Az árusító házikók bevételének egy része és az előcsarnokban megtalálható adománygyűjtő mézeskalács házak idén is jótékony célt szolgálnak, amiről az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik majd.

A forralt bor árusításban ezt követően december 22-ig az Opera énekesei és Medveczky Ádám karmester működnek közre az esti előadások előtt – közölte a dalszínház.

Az Erkel Színház oldalában felállított színpadon tizenkét estén amatőr kórusok, többek között a Julianna Református Általános Iskola Énekkara, az Örökifjú Zenebarátok Kórusa, a Műegyetemi Kórus és a Never Give Up Gospel Kórus lépnek fel az előadást megelőző félórában.

Az idei évadban összesen 30 alkalommal tekintheti meg a közönség A diótörő című klasszikus mesebalettet a Magyar Nemzeti Balett előadásában, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, az Opera Zenekar és az Opera Gyermekkarának közreműködésével péntektől 2020. január 6-ig, Wayne Eagling és Solymosi Tamás koreográfiájával, Oláh Gusztáv díszletei között és Rományi Nóra jelmezeivel az Erkel Színházban.

A december 15-i matinéelőadás az MKB Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésében 1800 belföldi és határon túli gyermek számára teremt lehetőséget, hogy megtekintse a mesebalettet.

A címlapfotó illusztráció.