Tizenkét kortárs drámát mutatnak be a székelyudvarhelyi dráMA színházi találkozón

 

Tizenkét kortárs drámát mutatnak be a székelyudvarhelyi 11. dráMA színházi találkozón – közölték szerdán a szervezők.

A Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA kortárs színházi találkozó szeptember 16–21. között zajlik a székelyföldi városban.

A szervezők a seregszemle mottója értelmében igyekeznek közelebb vinni az alkotókat és az alkotásokat a nézőkhöz. A nézők számára beavató előadással egybekötött foglalkozásokat tartanak, lesznek rendhagyó közönségtalálkozók, ahol a néző bepillanthat a kulisszák mögé, és találkozhat az alkotókkal. Öt tehetséges egyetemista nézőbarát kritikai műfajokkal kísérletezik majd, munkájukat szakmai koordinátor és neves román kritikusok által vezetett workshopok segítik.

A szatmárnémeti Harag György Társulat színre viszi Székely Csaba groteszk sorstragédiáját, a Semmit se bánok című produkciót. Bemutatják Bartis Attila Romlás című drámáját a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában, valamint Székely Csaba provokatív Nem egészen 1918 (Nu chiar 1918) című drámáját a sepsiszentgyörgyi román társulat, az Andrei Muresanu Színház tolmácsolásában.

A kolozsvári kísérleti színházi műhely, a Reactor Győrfi Katának, a magányról és az egyedüllétről szóló drámája alapján készült előadást, a Love me tinder-t viszi színre. A közönség láthatja Matei Visniec Migránsoook, avagy túlsúlyban a bárkánk című előadást is Moldovai Köztársaságból érkezett kisjenői Satiricus I. L. Caragiale Nemzeti Színház előadásában.

Ugyancsak Matei Visniec jegyzi a nagyváradi Szigligeti Társulat által színre vitt Napnyugat expresszt. A suceavai Matei Visniec színház is jelen lesz Gianina Carbunariu a kivándorlás és az emberkereskedelem kényes témáját boncolgató Kebab című drámájával.

A Tomcsa Sándor Színház az új évad első bemutatóját a dráMA keretében viszi színre Zakariás Zalán rendezésében, a Kovács János meghal című darab szerzője Hatházi András, aki elnyerte a IV. dráMÁzat drámaíró kategóriájának második helyezését.

A Lovassy Cseh Tamás jegyezte Románia 100 című előadást a kolozsvári Váróterem Projekt mutatja be, a találkozó záró előadását a Háy János által írt A halottembert a Csíki Játékszín viszi színre.

A magyar dráma napját is megünneplik a seregszemlén, ebből az alkalomból a szervező színház a Béka-királykisasszony című ifjúsági előadását mutatja be.

A címlapfotó illusztráció.