Kezdődik az őszi évad a Játékszínben

 

A budapesti Játékszín csütörtökön az előző évad nagy sikerű vígjátékával, Szente Vajk Legénybúcsú című darabjával kezdi az új évadot.

Bank Tamás igazgató az M1 műsorában beszámolt arról, hogy a teátrum első premierje novemberben a Teljesen idegenek című olasz film színpadi adaptációja lesz. Ezt követően Simon Kornél rendezésében Agatha Christie A vád tanúja című színdarabjának adaptációját mutatják be Kern András főszereplésével.


Elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátékát a hétvégén Újlipótvárosban a Pozsonyi pikniken is láthatja a közönség.

Az igazgató beszélt arról, hogy a társulat játszott nyáron többek közt Siófokon, Debrecenben, Tihanyban és Nyíregyházán a Vidor Fesztiválon, ahonnan öt díjat hoztak el: a Játékszín Életrevalók című darabja nyerte el a legjobb nagyszínpadi előadásért járó díjat, a legjobb rendezés díját Horgas Ádám kapta, a legjobb zenés szabadtéri előadásért szintén a Játékszín társulatát jutalmazták a Menopauza című darabért, a legjobb jelmez díját Papp Janó kapta. Az idei Vidor Fesztivál életműdíját pedig Zsurzs Kati színművésznek ítélték oda.

A díjazott alkotások láthatók lesznek az új évadban is – tette hozzá.

Szente Vajk a műsorban következő munkáiról szólva elmondta: szeptember végén készíti el a Macskafogó című rajzfilm musicalváltozatát a József Attila Színházban, ezt követően pedig egy Mester és Margarita-előadást rendez az Operaházban.

Ezeken túl egy újszerű színházi előadásra is készülnek a Játékszínben – mondta.