×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Bemutatták a világ legdrágább képkeretét Dubajban

 

A több mint 600 millió forint értékű, gyémántokkal kirakott alkotást egy brit tervező készítette. A művész híres arról, hogy mindenből a legdrágábbat készíti. Tervezett már egymillió dolláros esküvői tortát és 15 millió dolláros cipőt is – hangzott el az M1 Híradójában.

Látszatra egy egyszerű hagyományos óra számlapja, amelyen a mutatók hátterében a világ legmagasabb épülete a Burdzs Kalifa látszik, de ha közelebbről megnézzük a számlapot, valami csillogást látunk.


Még közelebből pedig azt is látni, hogy a kép több, mint 10 ezer kisebb-nagyobb gyémánttól csillog. A nagyobbak négy karátosak, de van mellettük egy hat karátos zafír is. A keretet pedig platinából formálták meg. Az egész alkotás ára eléri a 600 millió forintot, vagyis ez a világ legdrágább képkerete.

(Fotó: M1)

Az egész szuper csillogó, de hát mit is várnánk a világ legdrágábbjától, de az egész azért kiegyensúlyozott - véli az alkotás készítője a brit Dennie Wingham.

Debbie Wingham művész arról híres, hogy mindenből a lehető legdrágábbat készíti. Csinált már rekord drága esküvői tortát és elképesztően drága cipőt is. Azt állítja, hogy a mostani alkotása környezetbarát, mert a felhasznált gyémántok és a platina is újrahasznosított.

Sajátos látásmódja van, és sajátosan áll a dolgokhoz. Amit csinál, nemcsak a modern művészeti világra jellemző, de jól jellemzi magát Dubajt is” – mondta a szálloda igazgatója, ahol a méregdrága képet kiállították.

(Fotó: M1)

Debbie Wingham legújabb alkotásának ugyanis a gazdag és extravagáns olajmonarchia, Dubaj ad otthont. A látogatók rajonganak az új drágaságért.

Az Egyesült Arab Emirátusok legismertebb városa a koronavírus-járvány után ismét a nemzetközi turizmus központjává szeretne válni. Ehhez pedig ilyen kiállításokkal is hozzájárulnak, amely ráadásul egybeesik a tömegeket vonzó Dubaj Expóval.