×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Megérkeztek a Nemzeti Múzeumba André Kertész fényképei - GALÉRIA

 

Megérkezett szerdán a Magyar Nemzeti Múzeumba André Kertész több mint ezer fényképe, a gyűjteményt a magyar állam vásárolta meg. A képekből várhatóan 2022-ben nyílik kiállítás.


Megérkeztek a Nemzeti Múzeumba André Kertész fényképei

Az Egyesült Államokból érkezett hagyatékban André Kertész (1894-1985) által készített 1163 fotó található, amelyeknek egy része már szerepelt kiállításon, de sok olyan felvétel is megtalálható az anyagban, amely még soha nem került a nagyközönség elé – hangzott el a Magyar Nemzeti Múzeumban tartott szerdai sajtótájékoztatón, amelyen kibontották a fotókat tartalmazó ládákat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében André Kertész életútját felidézve elmondta: a gyűjteményben a művész ifjúkori alkotásai, Párizsba költözése előtt készített fényképei találhatók meg. Mint mondta, André Kertész a nemzetközi fotózás kiemelkedő alakja, kiállításai bejárták az egész világot.

A gyűjtemény fotóinak döntő része André Kertész 1925-ös emigrációja előtti, magyarországi felvétel kontaktja, illetve vintázskópia, több mint százéves képek. Az anyag kisebb része a fotóművész élete utolsó évtizedében készített polaroid felvétel.

Óriási dolog egy múzeum életében, ha gyűjteménye ilyen nagyszerű anyaggal gazdagodhat

– mondta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. L. Simon László megköszönte a magyar kormánynak az anyagi támogatást, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerülhessen a magyar fotográfiatörténet egyik legnagyszerűbb alakjának életművéből az a rész, amely magyarországi tevékenységéhez szervesen kapcsolódik. Az igazgató az MTI-nek elmondta: a vételár 6,1 millió dollár (mintegy 1,8 milliárd forint) volt.

Az igazgató hangsúlyozta: bízik abban, hogy a tudományos feldolgozás, gyűjteményi katalogizálás és a digitalizáció után az anyagból a nagyközönség számára is hozzáférhető kiállítást tudnak szervezni.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott:

a képek részben a New York-i székhelyű André és Elizabeth Kertész Estate tulajdonában voltak, részben André Kertész öccse, Jenő családjánál fennmaradt fotók közül valók.

Az André és Elizabeth Kertész Estate a magyar vonatkozású fotótárgy-együttest a magyar államnak ajánlotta fel megvételre. A felajánlott mintegy 21 ezer kép válogatását Robert Gurbo kurátor és Baki Péter, a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója végezte.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2020 júniusában a Magyar Nemzeti Múzeumot bízta meg az anyag megvásárlásának lebonyolításával. Ez a folyamat (szakértői véleményekkel, szerződéskötéssel és a szállítás megszervezésével) ért véget 2021 szeptemberében.

Mint elhangzott, az anyag feldolgozásával teljesebb, izgalmas képet kaphatunk az alkotó indulásáról, megtudható, hogyan kezdett el fényképezni, milyen inspirációkból merítkezett. A korai magyarországi felvételeken kirajzolódik a majdani fotóművész személyes kapcsolati hálója, első fényképeinek terei, családi és baráti viszonyaival, emberi és művészi eszmélésének helyszíneivel.

Néhány fotó rögzíti a Nagy Háború galíciai, brajlai, albániai, budapesti és esztergomi pillanatait,

valamint szerepel a képek között több önarckép vagy kettős önarckép is. A képek között 943 kontakt, 59 vintázs és 151 polaroid található meg, továbbá egy Kertésznek tulajdonítható kollázs az 1913-1923 közötti magyar felvételekből és 9 személyes kép.

A fényképek jelentős része kisméretű fotográfia, családi fénykép, számos esetben kontaktmásolat.

Kertész Andor 1894-ben született Budapesten, 31 évesen költözött Párizsba, ahol első kiállítása a Galerie Au Sacre du Printemps-ban nyílt 1927-ben. Fényképeit és riportjait a kor ismert nemzetközi folyóiratai közölték. 1936-ban New Yorkban kezdett dolgozni. 1944-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. 1963-ban a Francia Nemzeti Könyvtárban és a Velencei Biennálén állított ki, 1964-ben nyílt önálló kiállítása a Museum of Modern Art-ban. Ettől fogva vált a neve szélesebb körben is ismertté, ő pedig az 1980-as évekre már a fotótörténet klasszikusává.

Kertész még Párizsban a fotóesszé mestere lett, ma a szubjektív, lírai dokumentarizmus fontos képviselőjeként tartják számon. Életműve mind a sajtófotóra, mind a fotóművészetre nagy hatással volt. Legutóbbi – a magyarországi időszakra is kitérő – nagy retrospektív kiállítását Európában a Jeu de Paume megbízásából Michel Frizot és

Annie-Laure Wanaverbecq rendezte 2010-ben. A tárlatot Párizs, Berlin és Winterthur után Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban is bemutatták 2011-ben. Ezen a kiállításon szerepelt már néhány a most megvásárolt fényképek közül, amelynek zöme azonban publikálatlan felvétel.