×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Élő magyar festő alkotása ennyiért még soha nem kelt el

 

Jutalékokkal együtt 578 200 zlotyt, vagyis aznapi árfolyamon számolva 46,267 millió forintot fizetett valaki a varsói Polswiss Art aukciósház októberi árverésén Bak Imre 1969-es festményéért. Az ár a legmagasabb, amelyet Magyarországon élő magyar művész munkájáért valaha kifizettek árverésen.

Az Orange című geometrikus absztrakt festményt előzetesen 350-450 ezer zlotyra becsülték, ezt végül jóval meghaladta a vételár – írja hétfői számában a Világgazdaság.

Bak Imre mindig is elismert alakja volt nemcsak a magyar, hanem az európai kortárs művészeti színtérnek is.

A Herder-díjjal és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Munkácsy Mihály-díjas és Kossuth-díjas képzőművész ma is fáradhatatlanul dolgozik,

annak ellenére is, hogy nemrég betöltötte a nyolcvanadik életévét. Az őt képviselő acb Galéria teljes életművet átfogó kiállítással ünnepelte a kerek születésnapot.

Bak Imre az 1960-as évek végén az úgynevezett Iparterv-csoport neoavantgárd képzőművészeinek egyikeként robbant be az itthoni – majd egyre inkább a nemzetközi – művészeti köztudatba. Kiállításai, hazai és külföldi közgyűjteményekbe kerülő munkái mellett az elmúlt években a nyilvános műkereskedelemben is egyre nagyobb sikereket ért el.

A Varsóban megadott ár a legmagasabb, amelyet Magyarországon élő magyar művész munkájáért valaha kifizettek árverésen.

Az előző rekord Nádler István nevéhez fűződik, akinek Kapcsolat című festményét 2019 novemberében a Virág Judit Galéria kortársárverésén 35 millió forinton ütötték le. Bak Imre eddigi legmagasabb magyarországi leütése kilencmillió forint volt: ezt 2019 decemberében a Kieselbach Galéria árverésén érte el az 1994-ben festett 5th Avenue című vásznával.

Bak Imre műveiből a közelmúltban a Magyar Nemzeti Bank Ingatlan Kft. is vásárolt 17 alkotást 165 millió forintért. A festményeket a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő épületek reprezentatív tereiben fogják elhelyezni.

A címlapfotó illusztráció.