Boszorkányturizmus a plázában

 

Több mint 580 millió forintból újították fel a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumot, amelynek hivatalos szakmai megnyitója pénteken volt.

Roszik Zoltán igazgató az MTI-nek elmondta, hogy az épületet plázaszerűen alakították ki, minden teremben a múzeum saját anyagából származó leletet vagy tárgyat emeltek ki és köré szervezték a többi kiállítási anyagot.

A pláza vásári bemutatóterén például Tessedik Sámuel korát és munkásságát mutatják be, a termékenységi galériában neolitikum korabeli, azaz csaknem ötezer éves termékenységszobrokat állítanak ki.


A boszorkányturizmus nevet viselő teremben boszorkánylegendákat, az 1700-as évek helyi gyógyászatát ábrázolják, továbbá ott kapott helyet egy VR-szemüveg, amivel be lehet repülni Szarvast.

A könyvesbolt fantázianevű helyiségben rovásírásos emlékeket állítanak ki,

a tárlat középpontjába egy az 1990-es évek elején talált, avar kori tűtartót állítanak, amelynek az oldalán rovásírásos emlékeket találtak.

Az ékszerboltban főként szarmata ékszereket mutatnak be, a moziteremben pedig Szarvas történetét, egykori birtokosait ismertetik meg a közönséggel az Árpád-kortól egészen a török korig. A terem közepén az ott talált török kori ágyú áll majd – magyarázta az igazgató.

Egy-egy termet két-háromévenként a tervek szerint átalakítanak, megújítanak majd – emelte ki az igazgató.

Hozzátette, hogy

az emeleten Domán Imre helyi állatorvos néprajzi gyűjteményét mutatják be,

a házasság, a születés és a halál témái köré rendezve a kiállítási tárgyakat. November közepétől Szabó László bábjainak is lesz állandó otthona az épületen belül.

A Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész által 1791-ben építtetett épületet – amelyben az ország első mezőgazdasági iskolája működött – csaknem 250 négyzetméterrel bővítették is, az irodákban és a korábban raktárnak használt helyiségekben is kiállítások kapnak helyet.

A díszteremben és egy másik teremben időszaki tárlatok kapnak majd helyet, beszereztek továbbá egy új hangosítórendszert is, így koncerteket, előadásokat is lehet tartani az épületben – mondta Roszik Zoltán.

Hozzátette, hogy

a több mint két évig tartó felújítás alatt kicserélték a nyílászárókat, a fűtési rendszert, a világítást és kialakítottak egy látogató-fogadó központot, valamint egy múzeumpedagógiai teret is.

Az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán 472 millió forintot, majd többlettámogatásként további 80 milliót nyertek el, amelyet a város saját forrásból 36 millióval egészített ki.

A nagyközönség szombattól látogathatja a múzeumot, aznap ingyenes lesz a belépés – közölte Roszik Zoltán.