Tartsd Körforgásban! – megkezdődött a Budapest Design Week

 

Megkezdődött csütörtökön a Budapest Design Week, amelynek programjai idén a Tartsd Körforgásban! mottó köré épülnek, a fesztivál központi témája ugyanis a körforgásos gazdaság.

A Budapest Design Week idén hibrid formában jelentkezik, a mintegy 200 program egy része az online térben valósul meg, a fesztivál honlapján követhető lesz – mondta el Osvárt Judit, a rendezvény szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja a csütörtöki sajtómegnyitón Budapesten.

Pomázi Gyula, a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke azt hangsúlyozta, hogy nem véletlenül hibrid az idei rendezvénysorozat, hiszen szeretnék megnézni, hogy mire képes az online térben a dizájn, hogyan lehet ily módon is eljuttatni az emberekhez. Hozzátette, hogy a dizájn a következő évek meghatározó tényezője, összegzi a formakultúrát, a felhasználóbarát, új és megváltozott ügyféligényeket.


A dizájnéhéten idén is átadják a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat,

az ünnepséget csütörtök délután tartják. A budapesti dizájnhét október 11-ig tart.

A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában elismerésben részesült a ZigZag elnevezésű, modulokból építhető mászófalrendszer három tervezője, Erdélyi Tamás, Gara Bernát és Csepregi Szabolcs; a Hard Body Hang brand alapítói, a Lakos Dániel tervezte könnyed és ergonomikus TILT szék, valamint a környezettudatos gyártást és a technológiai innovációt egyesítő Illan függőlámpa, Horváth Zsuzsanna munkája. Vizuális kommunikáció kategóriában a 2019-es FIE vívó világbajnokság arculata érdemelte ki a díjat, amelyet Kátay Hunor, Németh Sebestyén és Kovács Szilárd készített a Nemzetközi Vívószövetség felkérésére.

Terv kategóriában megosztott díjat kapott a Nagy Ádám tervezte Birosign, amely a golyóstollnak ad többletfunkciót. A kategória megosztott díjának másik kitüntetettje a Leonardo-féle koordinátarendszerre épülő LavosBall, Szabolcs János alkotása. Diákmunka kategóriában Vatány Szabolcs Focus Ex digitális szövegolvasást segítő böngészőbővítményét ismerték el a díjjal.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíját Kókai András Aura adaptív hangrendszere kapta, amely a zenehallgatás új dimenzióját ígéri.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért Felelős Államtitkárságának különdíja pedig Kispál Márton Frigo moduláris hűtőjét illette meg, amely egyszerre hűtő és fertőtlenítő ételtároló rendszer is.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíjasa a skandináv formavilágot követő SLÉ rétegeltlemez-szánkó Miklósi Ádám tervezésében.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala különdíjasa a járműgyártáshoz kapcsolódó AXIS PRO mérőkészülék lett, amelyet a Losonczi Innovation Kft. megrendelésére a Remion Design Studio tervezett.

Harmati Hedvig textiltervező, a Magyar Formatervezési Díj bíráló bizottságának elnöke, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező Tanszékének tanszékvezetője azt emelte ki, hogy

érdemes rávilágítani a dizájn újabb rétegére és tartalmára, miszerint képessé tesz és képes az érzékenyítésre, a bevonásra, hogy felhívja a figyelmet a szociális kérdésekre, fenntarthatóságra, környezettudatos gondolkodásra.

A tizenegy éve alapított Design Management Díj olyan gazdálkodó szervezetek elismerése, amelyek a dizájnt és az innovációt átfogóan, az üzleti stratégia részeként kezelik az arculattól a terméktervezésen át egészen a működési és menedzsmentfolyamatokig.

Design Management Díjban részesült a Plydesign bútormárka, elismerő oklevélben részesült a WAMP Design Vásár, a fenntartható táskatervező YKRA és a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft.

A dizájnmenedzsment-szemlélet fontosságát hangsúlyozta Simon Attila, a Design Menedzsment Díj bírálóbizottságának elnöke, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Formatervezési Tanács tagja. Mint mondta, a pályázatok elbírálásakor azt vizsgálták, hogy az innovációs tevékenységeket a pályázók hogyan tudták a mindennapi életünkbe beépíteni.