Visszakerültek a gothai kastély falára a negyven éve ellopott festmények

 

Visszakerültek hétfőn korábbi helyükre, a gothai Friedenstein-kastély falára a 40 éve ellopott és tavaly megkerült értékes festmények, 14-18. századi mesterek, köztük Frans Hals és idősebb Hans Holbein munkái. Művészettörténészek igazolták az ismeretlen utat bejárt képek valódiságát, de vizsgálataik járulékos eredményeként pontosításra szorult a festmények eredete.

Frans Hals, egy Anthony van Dyck utáni ismeretlen festő, Ferdinand Bol és idősebb Hans Holbein alkotása, valamint egy, valószínűleg az idősebb Jan Brueghel műhelyében készült kép az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) legnagyobb műkincslopásakor tűnt el 1979. december 14-én a gothai kastély gyűjteményéből.

A Lipcsétől 140 kilométerre nyugatra fekvő gothai kastélyba néhány nappal az újonnan felszerelt biztonsági rendszer működésbe helyezése előtt törtek be. Akkor a művek árát ötmillió német márkára becsülték, ma már legalább ötvenmillió euró az értékük.

Évtizedeken át nyomuk sem volt a képeknek, pedig a rendőrség több mint ezer embert hallgatott ki az ügyben. 2018-ban azonban a kastély alapítványával kapcsolatba lépett egy csoport és közölte, hogy nála vannak a művek. Gotha polgármestere és az akkori alapítványi vezető, Knut Kreuch, a Siemens Kulturális Alapítvány támogatásával 2019 szeptemberben visszaszerezte az festményeket. Azóta a Berlini Állami Múzeumok Rathgen kutatólaboratóriumának munkatársai vizsgálták az eredetiségüket. Stefan Simon, a laboratórium igazgatója közölte, hogy a képek viszonylag jó állapotban vannak, de szükség lesz restaurálásra.

A vizsgálatok során a művészettörténészek megállapították, hogy a Vidéki út szekerekkel és tehenekkel (Landstraße mit Bauernwagen und Kühen) című festmény nem idősebb Jan Brueghel (1568-1625) alkotása, hanem egy műhelymunka, amely valószínűleg a mester közvetlen környezetében készült. Az Idős férfi arcképe (Bildnis einers alten Mannes) című képet, amely a bűncselekményről szóló feljelentésben Jan Lievens műveként szerepelt, szakértők most Ferdinand Bol (1616-1680) munkájának tartják.

A Fiatal férfi mellképe kalappal és kesztyűvel (Brustbild eines jungen Mannes mit Hut und Handschuhen) című festményről azt állapították meg, hogy maga Frans Hals festette, nem tanítványainak a munkája.

Az Önarckép napraforgóval (Selbstbildnis mit Sonnenblume) című, korábban Anthonis van Dycknek tulajdonított képről kiderült, hogy egy ismeretlen művésztől származó másolat. A szakértői jelentés szerint a portré nagyon jelentős, ezért is készült róla számos másolat már a 17. században, és az eredeti mű ma a westminsteri hercegi család tulajdonában van. Megerősítést nyert, hogy a Szent Katalin (Heilige Katharina) valóban idősebb Hans Holbein munkája, de a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem egy oltárkép része, hanem önálló alkotás.

A rendőrség még mindig nem tudja, miként lopták el a képeket, és hol tartották negyven évig. Most vizsgálják azokat, akik a festményekhez kötődő zsarolással hozhatók kapcsolatba.