Klimt 1997-ben ellopott portréját találták meg Olaszországban

 

Gustav Klimt 23 éve ellopott festményét találták meg véletlenül az észak-olaszországi Piancenzában decemberben – jelentették be pénteken művészettörténészek.

(Fotó: EPA/Italian Police)

A Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) című festményre december 10-én bukkantak kertészek a Ricci-Oddi Modern Művészeti Galéria udvarán, az intézményből lopták el a festményt 1977 februárjában. A kert növényeit metsző kertészek sűrű növényzettel beborított, fémajtóval védett üreget találtak, ott volt elrejtve egy fekete műanyag zsákban a festmény, amely sértetlennek tűnt.

A művészettörténészek pénteken Piacenzában sajtótájékoztatón ismertették vizsgálatuk eredményét, ahol be is mutatták a rendőrök által védett festményt.

Bejelenthetem Piacenza népének, valamennyi szakértőnek és minden barátunknak, hogy a festmény eredeti” – írta a sajtótájékoztatóval egy időben küldött Twitter-üzenetében Laura Bonfanti, a galéria alelnöke.

A portré az art nouveau mesterének egyik késői festménye, 1916-17-ben készítette, eltűnése a galériából a képzőművészet világának egyik legnagyobb rejtélye volt.

A megtalált festmény hátoldalán ott voltak még azok a pecsétek, amelyek azt jelezték, hogy a képet kölcsönadták a galériának, ahol az új kiállítás előkészületei folytak, amikor a lopás történt.

A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok azért hagyták az üregben a festményt, hogy később, amikor a világ egyik leghíresebb műkincsrablásának híre feledésbe merül, érte menjenek.

A művészettörténészek szerint a festmény igen jó állapotban van. Kisebb mértékben ugyan károsodott, találtak egy karcolást a vászon szélén, amely akkor keletkezett, amikor ki akarták venni a keretéből” – mondta Anna Selleri, a Bolognai Nemzeti Galéria restaurátora.

Amikor a művészettörténészek röntgennel is megvizsgálták a képet, láthatták azt a korábbi portrét is, amelyre Klimt a nő arcképét festette. A szakembereknek volt tudomásuk erről, mivel az 1997-es kiállítás előkészítésekor fedezték fel azt.

Arról, hogy kik lophatták el a képet, a rendőrség nem tudott semmi mondani. A festményen talált szerves anyagok vizsgálata alapján akarnak valamilyen nyomra bukkanni ”– mondta Ornella Chicca piacenzai ügyész.