Czóbel Béla egyik remekműve a Kieselbach Galéria őszi árverésén

 

Czóbel Béla Kertben című remekműve mellett az aukciós rekordokat elérő Hantai Simon magyar származású francia festő két képére is licitálhatnak az érdeklődők a Kieselbach Galéria őszi árverésén, amelyet péntek este tartanak Budapesten.

Czóbel Bélának az 1920-as évek végén festett Kertben című olajképe 24 millió forinttól kelhet el. Az árverés másik kiemelkedő darabja Aligi Sassu olasz festőművész Három lovag csatája című, 1941-ben készült festménye, amelynek kikiáltási ára 18 millió forint.

Ugyancsak magas áron kelhet el Vörös Géza Műtermi csendélete, amelynek érdekessége, hogy díszletként szerepelt az 1937-es Úrilány szobát keres című Kabos Gyula-filmben, kikiáltási ára pedig 14 millió forint.

Mindezek mellett Batthyány Gyula Fiatal lány virágos ruhában című olajképét 10 millió forintért, Rippl-Rónai József Pierre Bonnard, francia posztimpresszionista festőt ábrázoló arcképét nyolcmillió 500 ezer forintért, Pittner Olivér Téli tájképét ugyancsak nyolcmillió 500 ezer forintért bocsátják árverésre, de ugyanekkora induló árat kapott Nagy István Csíki havasokat ábrázoló, az 1920-as évek második felében készült tájképe is.

Az aukciós anyagban több színvonalas kortárs mű is szerepel: Hantai Simon magyar származású francia festő Blanc című festményének kikiáltási ára 12 millió forint, míg 1948-as Római csendéletének hatmillió 500 ezer forint. Hantai Simon a háború utáni magyar modern festészet vitathatatlanul legnagyobb presztízsű képviselője. Nemcsak a Pompidou Központban rendezett 2013-as nagy retrospektív kiállítása vagy az olyan filozófusok barátsága, mint Jean-Luc Nancy és Jacques Derrida tanúskodnak erről, hanem a nemzetközi aukciós házak leütései is. Eddigi leütési rekordja négymillió 400 ezer euró (1,46 milliárd forint) volt a párizsi Sotheby's árverezőházánál 2016-ban.

A mostani aukción szereplő Blanc című festménye Hantai érett periódusából való, a festő emblematikus, gyűrtnek (pliage) nevezett technikájával készült. A 1960-tól készített pliage képek között külön korszakot alkottak az 1973-ban és 1974-ben  született Blancs (Fehérek) című sorozat egyes elemei – olvasható a katalógusban.

A címlapfotó illusztráció.