Rekordáron kelt el Banksy csimpánzos képe

 

A művész esetében rekordot jelentő és a várakozásokat jelentősen felülmúló 9,9 millió fontos áron kelt el csütörtökön Londonban Banksy egyik leghíresebb és legnagyobb méretű képe, amelyen csimpánzok népesítik be a brit törvényhozás alsóházát.

(Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

A Sotheby’s aukciósház nem fedte fel a Devolved Parliament című alkotás vevőjének kilétét. A 2009-ben készült műre tízen tettek ajánlatot, a licit mindössze tizenhárom percig tartott. A kalapács végül 8,5 millió fontnál csapott le, az ár a jutalékokkal együtt érte el a 9,9 millió fontot.

Függetlenül attól, hogy az ember a Brexit-vita mely oldalán áll, kétségtelen, hogy ez a mű napjainkban fontosabb, mint bármikor korábban” – írta a patinás aukciósház a brit európai uniós tagság megszűnésének évek óta húzódó folyamatára utalva.

Banksy egyetlen képben desztillálta a társadalom bonyolult politikai helyzetét” – fogalmazott Alex Branczik, a Sotheby’s kortárs európai művészetért felelős szakértője.

A Devolved Parliament a rejtőzködő brit művész legnagyobb ismert képe. Eredeti címe Question Time volt, Banksy azonban később átdolgozta a művet, amely új nevet is kapott. Magángyűjteményből bocsátották árverésre, a Sotheby’s eredetileg 1,5–2 millió fontot remélt érte.

Banksy esetében eddig 1,87 millió dollár volt az aukciós rekord, amely még 2008-ban született New Yorkban a művész Keep it Spotless című alkotásáért fizették ki a jelentős összeget.