Megnyitotta kapuit a Népművészet Ifjú Mestere pályázat idei kiállítása

 

Ifjú mesterek remekei címmel megnyílt a Népművészet Ifjú Mestere pályázat idei kiállítása pénteken a Magyar Népi iparművészeti Múzeumban, Budapesten.

Az október 19-ig látogatható tárlaton a zsűri által javasolt pályamunkák láthatók, köztük busómaszkok, viseletek, faragott bölcső, pásztorábrázolások és különféle textíliák.

Landgráf Katalin textilművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a tárlat megnyitóján elmondta, hogy a díjra jelölt pályázók munkái komoly tudást és szakmai felkészültséget tükröznek. „Az erős mezőnyt, a magas színvonalat és a követésre méltó újításokat is jelzi, hogy a bizottságnak komoly nehézséget okozott a javaslattétel meghozatala a címre vonatkozóan” – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy a Népművészet Ifjú Mestere címre tárgyi alkotó- és előadóművész kategóriában lehet jelentkezni, így többek között faragó, gyermekjáték-készítő, népi ékszerkészítő, népdal, néptánc és népmese témában is.

Idén tíz alkotó vehette át az elismerést, mindkét műfajban öt-öt címet ajánlhattak – mutatott rá.

A tárgyi alkotók között idén Népművészet Ifjú Mestere díjban részesült Panák Annamária kékfestő, Baráth Gábor busómaszk-faragó, Széles Zsolt fafaragó, Vancsa Boglárka Eszter szövő és Gajdos Zsuzsanna tojásfestő, akiknek a munkáit a tárlaton is láthatja a közönség.

A Népművészet Ifjú Mestere díjat 1972-ben alapították, 2001-től a Hagyományok Háza gondozza a pályáztatását. A Népművészet Ifjú Mestere díjat az egyes népművészeti ágakban kiemelkedő alkotó- vagy előadó-művészeti teljesítmény elismerésére adományozza a Kultúráért Felelős Államtitkárság az emberi erőforrások minisztere által a 15–35 év közötti népművészeti alkotó- és előadóművészek részére.