×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

„Nem láthatták a valóságot, mert hazugságban éltek” – interjú Fabricius Gáborral, az Eltörölni Frankot című film rendezőjével

 

Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című nagyjátékfilmje az idei, 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, és a leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól a Critics’ Week szekcióban. A film címszereplőjét, Fuchs Benjámint pedig Starlight-díjjal jutalmazták. A film megosztotta a hazai nézőközönséget, azonban eltagadhatatlan érdeme, hogy lebilincselően marasztal egy olyan korban, ahonnan az ember legszívesebben menekülne.

 

– A szocializmust bemutató filmekkel gyakran előfordul, hogy „tompán” tálalják a korszakot, az Eltörölni Frankot, azonban sokak szerint egyenesen „berúgja az ajtót”. Valós események alapján készült a forgatókönyv? Kiről mintázta például a főszereplőt, aki egy punkzenekar kényszergyógykezelésre ítélt énekese?

– A CPg, Radics Béla, a Spions zenekar és más, velük egy korszakban alkotó zenész története inspirálta a filmet. Az események nem egy, hanem több emberrel történtek meg, de kilencvenöt százalékban igaz, amit látunk. A film drámai architektúrája egy fikció, de a történet valóságos eseményeken alapul.

 

Rendszerellenes előadók: Az első hazai punkegyütteseket, mint a CPg, vagy a Spions, főként középiskolás fiatalok alakították meg a hetvenes évek végétől kezdve, olyan nyugati előadók hatására, mint amilyen az angol Sex Pistols volt. A CPg és a Spions dalszövegeikben bírálta a szocializmust, amit az akkori rezsim nem nézett jó szemmel. Radics Béla sokak szerint minden idők legjobb magyar gitárosa volt, magyar Jimi Hendrixként is emlegették. Játszott a Sakk-Matt, az Aligátor, az Aréna, a Nevada és a Tűzkerék együttesekben, de legnagyobb sikereit a Taurus tagjaként érte el. Az általa képviselt progresszív rockzene nem volt ínyére a hivatalos hanglemezkiadónak. Radics zenekarai közül egyik sem kapott lehetőséget tévé- vagy rádiószereplésekre, az újságok nem írhattak róluk. Az ellehetetlenített zenész igen fiatalon, 36 éves korában hunyt el, 1982-ben.

– Jellemezné röviden a főhős, Frank karakterét és a film fő mondanivalóját?

– Frank egy olyan helyzetben lévő ember, akinek a legfontosabb a saját hangja, és akinek nem engedik, hogy a saját identitásával megegyező dolgokat mondjon. A film annak a története, hogy egy hős a hangja megőrzése érdekében elmegy a legvégsőkig.

– Egyes kritikák szerint a film a 60-as évek brutalitását húzza rá a 80-as évek úgynevezett puha diktatúrájára. Erről mi a véleménye?

– Ez a film nem Budapesten játszódik. Nincsenek benne utcatáblák, nincs benne a Duna, nincsenek benne olyan hidak, amelyek Budapestre jellemzőek volnának. A történet az orwelli szocializmusban játszódik, valahol a vasfüggöny mögött. Lehet ez Varsó, lehet ez Románia vagy akár Moszkva. Azért kell ilyen nagy formákban fogalmazni, mert a szocializmus és a kommunizmus nagyon nehezen tetten érhető, mert egy elhazudott diktatúra volt. Ez nem egy, hanem több százezer ember története, akit politikai okok miatt pszichiátriai gyógykezelés alá vontak.

– Vannak, akik szerint nem is feltétlenül így történtek az események, mint ahogy a film elmeséli. Főleg azok részéről, érkezik ilyen kritika, akik átélték ezt a korszakot, de nem volt közvetlen kapcsolatuk hasonló történetekkel.

– Akkoriban sokan nem láthatták a valóságot, mert hazugságban éltek. Mivel elhallgattak egy csomó anyagot, titkosszolgálati jelentéseket, ezért nem lehetett valós képük arról, hogy mi is történt pontosan. Valaki például azt írta, hogy ő már Olaszországban nyaralt a 80-as években, ezért ilyen nem történt. Ez olyan, mintha azt mondaná egy gazdag német család Hamburgban 1944-ben, hogy ők porcelánból ettek ezüst evőeszközzel, ezért nem történt meg a holokauszt. Megértem, hogy sokak számára egy ilyen traumatikus időszakot átélni nagyon nehéz volt. Valaki például úgy védekezett ez ellen, hogy eltávolította magától a valóságot, mások a mai napig nem tudtak szembenézni a valósággal.

– Mi motiválta a film elkészítésében?

– Úgy gondolom, hogy a 20. század legközelebb eső történelme még nincsen kellően feldolgozva, pedig a társadalmunkat olyan hatások érték, amik ebből az időszakból következnek. Én ennek az időszaknak a lényegét próbáltam megkeresni. Jó lenne, ha például a fiatalok is megismernék az akkori korszakot. Szerintem ez a történet róluk szól, és valójában ők értik a legjobban a filmet.

– Beszéljünk kicsit a film látványvilágáról. Az operatőr végig nagyon közelről követi az eseményeket. Egy-két helyen akad egy kistotál, de főleg a főszereplő háta mögül követjük a történetet. Mi ennek az oka?

– Azt a dokumentumfilmes iskolát használtuk alapul, ami a 60-70-es években Budapesti Iskola néven működött. Ezért is dolgoztunk 16 milliméteres fekete-fehér anyagra. Ez az iskola a dokumentumfilmes eszközökkel dolgozva ilyen hatású világokat teremtett annak idején. Azt a részét szerettük volna a valóságnak megörökíteni, ami számukra tiltott volt. Ez egy rétegfilm s a fogalmazásmódja szelektálja a nézőket. Viszont, akit ez nem lök ki, annak nagyobb élmény lesz, mint annak, aki egy klasszikusabb mesélést várna a filmtől.

Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című nagyjátékfilmje az idei, 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, és a leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól a Critics’ Week szekcióban. A film címszereplőjét, Fuchs Benjámint pedig Starlight-díjjal jutalmazták.