×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Kis Moszkva – Különleges történelmi sorozat az M5 műsorán

 

Négyrészes, lengyel, történelmi tévéfilmsorozat tűzött műsorára az M5, aminek első része július 8-ig megtekinthető a MédiaKlikken. A harmadik és negyedik részt pedig egymás után vetítik le az M5-ön július nyolcadikán 21.00-kor, de még hét napig elérhető lesz szintén a MédiaKlikken.

A forgatókönyvet Tomasz Dobrowolski és Waldemar Krzystek írta, és Waldemar Krzystek rendezte. Szereplőket pedig Dmitrij Uljanov (Jura), Leslaw Zurek (Michal Janicki) és Svetlana Khodchenkova (Vera) kelti életre.


Az idős, orosz Jura és felnőtt lány Vera, Lengyelország egyik nyugati kisvárosában, Legnicában mennek, hogy meglátogassák az anya sírját. A városban 1993-ig szovjet repülősök állomásoztak. A helyőrség hatalmas volt, mindenki csak Kis Moszkvának hívta. Jura fiatal pilótaként, amikor kikerült az űrhajós kiképzésből, 1967-ben ide érkezett öt évre fiatal feleségével, Verával. Szerették egymást, boldogan élték mindennapjaikat. Jurában az ismerős helyek felelevenítik a múltat.

November 7-dikét együtt ünnepelték a szovjet tisztek a város lengyel pártvezetőivel és magas rangú katonatisztjeivel. Dalversenyt rendeztek, ahol Vera is fellépett, és váratlanul egy lengyel dallal lepte meg a hallgatóságot. Michal Janicki, a fiatal, lengyel kultúros tiszt azonnal beleszeretett a gyönyörű orosz nőbe és ezt nem is rejtette véka alá.

Ráadásul a sors vodka képében még a kezére is játszott, Jura ugyanis a sárgaföldig leitta magát, így Michal segíthetett az asszonynak hazavinni a férjét. Vera elutasítja Michal közeledését, ám a fiatalember nem nyugszik bele. Elintézi, hogy Vera részt vehessen egy országos énekversenyen, ahová természetesen ő készíti fel.