A világjárvány idején dőlt meg a Bosszúállók: Végjáték elképesztő rekordja a mozikban

 

A Detective Chinatown 3 megdöntötte a Bosszúállók: Végjáték rekordját, 397 millió dollárt hozott egyetlen hétvége alatt Kínában.

A vírus miatt egy egész évet halasztották a Detective Chinatown 3 bemutatóját, amit idén a holdújév ünnepének hétvégéjén mutattak be Kínában. Már az első nap rekordot állított, 160 millió dolláros bevétellel indított, majd három nap alatt 397,2 millió dollárt hozott. Ezzel beelőzte a Bosszúállók: Végjáték sikerét, ami 357 millió dollárral tartotta az egy országban elért legsikeresebb nyitóhétvége rekordját a 2019-es észak-amerikai premierje után.

A The Hollywood Reporter cikke alapján a filmet forgalmazó Maoyan Entertainment a teljes bevételt 750 millió dollárra jósolja, amivel Kína második legnagyobb kasszasikerévé válhat, az abszolút győztes Wolf Warrior 2 mögött, ami 874 millió dollárt hozott.


A vígjátékot egyébként Chen Sicheng írta és rendezte, mint a sorozat előző két filmjét. Ezúttal Tokióban játszódik, és szerepel benne Tadanobu Asano japán színész, aki a Thor: Ragnarökben is játszott. A filmet IMAX-ben is felvették. Ebben a formátumban 23,5 millió dollárt hozott, amivel Kínában szintén elnyerte a „legnagyobb nyitóhétvége” címet a kategóriában.

A címlapfotó illusztráció.