×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Karády Katalin, a színésznő, aki a mennyet és a poklot is megjárta

 

Karády Katalin a harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb filmszínésznője és énekesnője volt. Azonban az élet nem kímélte őt, gyerekként édesapja gyakran verte, majd befutott színésznőként a határozott, vonzó, erotikát sugárzó végzet asszonya megjelenése és szinte férfiasan mély hangja miatt botrányt is keltett. A klérus elítélte, a szélsőjobboldal zsidóbérencnek nevezte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt. Majd a német megszállás alatt a Gestapo elfogta, és majd három hónapig fogva tartotta és megkínozta.

Harmincegy éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb filmszínésznője és énekesnője.

Kanczler Katalin néven 1910. december 8-án született egy hétgyerekes kőbányai proletárcsaládban. Kiskorában jótékonysági akció révén, 1921-ben néhány hónapot Svájcban, 1923-ban Hollandiában tölthetett. A családi pokol elől – édesapja állandóan verte – húszévesen a házasságba menekült, három év múlva már túl volt a váláson is.

A színház iránt vonzódó, különös szépségű lányra egy társaságban figyelt fel Egyed Zoltán hírlapíró, s azt mondta neki: „Én színésznőt csinálok magából”. Ő adta neki a Karády művésznevet,

és ő vitte el Csathó Kálmánné Aczél Ilonához, a Nemzeti Színház művésznőjéhez, aki olyan tehetségesnek tartotta, hogy ingyen is vállalta a tanítását.

1939 februárjában debütált William Somerset Maugham: Az asszony és az ördög című darabjának főszerepében. A kor színházi világában újdonságnak ható megjelenése és játéka a kritikusokat és a nézőket is megosztotta.

Karády a színpadon nem igazán érezte jól magát, a film közelebb állt hozzá. Még 1939-ben forgatta első és talán a legsikeresebb filmjét, a Zilahy Lajos regényéből Polgár Tibor által rendezett Halálos tavaszt. Az ártatlanul romlott Ralben Edit figurája egy csapásra ismertté tette, és az Ez lett a vesztünk című dal elindította énekesnői karrierjét is.

Sajátos, mély hangján slágerek tucatjait búgta el (Gyűlölöm a vadvirágos rétet, Valahol Oroszországban, Mindig az a perc, Ezt a nagy szerelmet).

Nevére tódult a közönség, évről évre többet forgatott, csak 1942-ben hét film készült vele. Gyakran volt Jávor Pál partnere,

így a Valamit visz a vízben, a Szováthy Évában és az Egy tál lencsében is, amely kivételesen vígjáték volt. Karády ugyanis nem szívesen mosolygott, legendáját táplálta, hogy szinte mindig hűvösnek és távolinak mutatkozott, ahogy mondta: a mosolyt csak más ajkán szeretem.

Igazi sztár lett, a nők utánozták frizuráját, öltözködését. Karády a szőke, babás, csicsergő nőideál után a határozott, vonzó, erotikát sugárzó végzet asszonya volt, szinte férfiasan mély hangja is szokatlanul hatott.

Mindez persze botrányt is keltett, a klérus elítélte, a szélsőjobboldal zsidóbérencnek nevezte, a baloldalnak túl polgári és sztáros volt.

A színésznővel foglalkozó cikkek sokszor kétellyel kezelték az ismert színésznő teljesítményét. A Féltékenység – Arcübasev színművének a felújítása a Vígszínházban című cikkben így írnak róla: „Karády Katalin a női főszerepben azokon a helyeken, ahol nagy érzéseket kellett kifejezésre juttatnia, igen jó volt, de az apró mozzanatokban még érezhető volt a rutin hiánya” – írja álnéven egy kritikus – olvasható a Korunk folyóiratban megjelent elemzésben.

Két évvel később hasonló hangvételű megjegyzéssel írtak róla: „A Karády-filmek általában egy nagy szerep köré vannak építve, hiszen a cél az, hogy Karády Katalin minél többet és minél változatosabban mutatkozzék a filmvásznon. A PalatinusFilm ez egyetlen Karády-filmjének szüzséje azonban Karády nélkül is pompásan megállná a helyét” – írja az ismeretlen szerző a Népszava oldalain 1943-ban.

Magánéletét számos legenda övezte. A valóságban Ujszászy Istvánnal, a hírszerzés főnökével szövődött szenvedélyes viszonya. Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után

a Gestapo letartóztatta és megkínozta, a városban elterjedt az alaptalan pletyka, hogy kémkedéssel vádolják

(talán azért, mert az akkor bemutatott Machita című filmben kémnőt játszott). Valószínűleg Ujszászyval és a kormányzó fiával, ifj. Horthy Miklóssal fenntartott kapcsolata miatt tartották fogva, befolyásos barátai csak három hónap után tudták kiszabadítani, Ujszászyt nem látta többé.

Az énekesnő szörnyű egyéni sorsa ellenére sem szűnt meg embernek lenni:

a nyilasoktól arannyal és ékszerrel váltott ki egy gyerekcsapatot, megmentve ezzel őket a Duna-parti kivégzéstől.

A gyerekeket a lakására vitte, és a háború végéig gondozta őket. Ezért a tettéért 2004-ben posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozták neki.

A színésznőt nagyon megviselte, hogy a Gestapo által letartóztatott, majd a szovjeteknek átadott Ujszászynak nyoma veszett, amikor 1948-ban hazahozták és átadták az ÁVH-nak.

A háború után fokozatosan mellőzötté vált. 1945–48 között még az Operettszínház foglalkoztatta, több főszerepet játszott el: Maya (1945), Sybill (1945), Fekete liliom (1946), Vera és családja (1947), Bál a Savoyban (1948). Az újrainduló magyar filmgyártás viszont már nem számolt vele. 1947-ben szerepelt ugyan a Betlehemi királyok című rövidfilmben, majd játszott még az 1948-as Forró mezőkben, de ez már az utolsó filmje volt.

Szakáts Miklós (Michel), Somló István (Inas), Karády Katalin (Vera), Bárdy György (Fernand) és Pálóczy László (André) jelenete Fendrik Ferenc Vera és családja című színművének bemutatóján (Fotó: Nemzeti Fotótár/MAFIRT: Kovács Géza)

A kommunizmusban nem jutott hely Karády Katalinnak.

1949-ben a hivatalos kultúrpolitika betiltotta a filmjeit, ő maga pedig nem léphetett fel többé budapesti nagyszínházban.

Karády nehezen viselte a mellőzöttséget, a vidéki kultúrházak részeg közönségét, akik kifütyülték. 1950 nyarán, Gobbi Hilda közbenjárásával még felléphetett a Fővárosi Nagycirkuszban megrendezett Színészek a porondon című esztrádműsorban. Valószínűleg ez volt a legutolsó budapesti fellépése.

Ezután már csak vidéken léphetett fel. Utolsó magyarországi fellépése 1950 őszén volt Kecskeméten, ahol – saját nyilatkozata szerint – a közönség kifütyülte, és sörösüvegeket vágtak hozzá.

Többször hívták külföldre, s reménytelen helyzete miatt

1951. február 20-án házvezetőnőjével és kalapkészítő barátnőjével illegális úton elhagyta az országot, itthon ezután a neve sem hangozhatott el.

A távozás körülményeiről megszámlálhatatlan mendemonda kering, akadtak, akik szerint a kommunista politikus, Vas Zoltán kocsiján hagyta el az országot, mások úgy tudták, hogy lefizetett orosz katonák segítették Bécsbe.

Karády ausztriai, svájci és brüsszeli tartózkodás után 1953-ban Brazíliában telepedett le. Amikor 1968-ban megkapta az amerikai vízumot, New Yorkba költözött, és kalapszalont nyitott. Visszavonultan élt, csak néhány, magyar művészek által szervezett koncerten vett részt, főként Kanadában. Egy-két hangfelvétele is készült, de még fényképezni sem engedte magát, csak 1979-ben, hosszú rábeszélésre adott egy exkluzív interjút Sándor Pálnak. Kultusza itthon a hetvenes évek végén éledt újra, de ő nem látogatott haza, örökre fiatalnak akart megmaradni az emberek emlékezetében.

Neve egy teljes generáció előtt ismeretlen maradt az óhazában.

Amikor hetvenedik születésnapja alkalmából Magyarországra hívták, stílszerűen csak egy kalapot küldött maga helyett.

New Yorkban halt meg 1990. február 7-én, végakarata szerint a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Bacsó Péter Hamvadó cigarettavég című, 2001-ben készült filmje Karády és Ujszászy szerelmét elevenítette fel, akárcsak Pusztaszeri László Karády és Ujszászy című párhuzamos életrajza (2008). Dalaiból Szalóki Ági adott ki feldolgozáslemezt, egy éve mutatták be Lengyel Ferenc Ópiumkeringő című darabját, amelyben a leghíresebb Karády-slágerek is felcsendülnek. 2008 óta a nevét viselő alapítvány kutatja, gondozza életművét.