×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Rekorddöntő év után több tízmilliárd dolláros veszteségre számítanak a filmiparban

 

A koronavírus-járvány erőteljesen visszavetette a filmipart, melynek szereplői a tavalyi rekorddöntő év után idén márciusban szinte már alig tudtak bevételt generálni. A filmszínházak zárva tartanak, a forgatások pedig szinte teljesen leálltak, ami miatt már rengeteg alkotás bemutatása került későbbi időpontra.

Március végén a mozis jegyeladások soha nem látott mélypontra kerültek. A Comscore adatügynökség rendhagyó módon nem adta ki heti jelentését, miután a hollywoodi óriások, a Disney vezetésével, nem szolgáltattak számára információt a heti értékesítésekről – írta a Guardian.

Néhány filmről ugyanakkor sikerült hivatalos adatokat gyűjteni, és ezek alapján a mértékadó Box Office Mojo szerint a legnézettebb film az Egyesült Államokban a Phoenix, Oregon című alkotás volt, mely 17 moziban mindösszesen 3842 dollárt termelt. Ez egy átlagos, 9,4 dolláros mozijegy árával számolva körülbelül 400 nézőt jelentett a héten.

A film alkotói kissé ironikusan meg is emlékeztek a sikerükről, mondván: a Phoenix, Oregon rekordot döntött, a legkevesebb bevételt generáló film lett, ami a toplista élén végzett.

A Deadline online médium értesülései szerint azonban a Disney/Pixar legújabb Onward című filmje 135 helyszínen 71 ezer dollárt hozott, míg a The Invisible Man című horror film 64 ezer dollárt generált. Bár még ezek a számok is jócskán elmaradnak egy átlagos hét jegyértékesítéseitől, a lap szerint így is csak az autós moziknak köszönhetően juthatott a két film négyszámjegyű bevételig.

Szinte minden film bemutatási időpontja tolódik

A filmszínházak egyelőre beláthatatlan ideig zárva tartanak, így a stúdiók, annak érdekében, hogy befektetésük megtérüljön, a már elkészült alkotások bemutatási időpontját egyre későbbre tolják. A Disney gyakorlatilag az összes filmjének premierjét későbbi időpontra halasztotta.

Más időpontra lett kitűzve a Disney részéről többek közt a Mulan, a Fekete Özvegy, és az új Doctor Strange film is, de emellett egy sor másik nagy hollywoodi produkció, például a Nincs idő meghalni című Bond-film, a Halálos iramban F9 című új epizódja, valamint a Hang nélkül 2., és a Nyúl Péter 2. bemutatása is későbbre lett halasztva.

A stúdiók most egyezkednek, és gyakorlatilag az, hogy ennyire kitolják a dátumokat, akár 2021 nyarára, azt jelenti, félnek attól, hogy kevesen mennek majd moziba – mondta Dudás Viktor filmszakértő a hirado.hu-nak.

Kiemelte: a stúdiók úgy próbálnak tervezni és bemutatókat szervezni, hogy arra is számítanak, ha újraindul az élet, akkor valószínűleg a mozik üzemeltetői piacán is átrendeződések lesznek. Addig ők sem kockáztatnak, amíg nem tudják, hogy kivel kell tárgyalniuk a díjakról.

Több tízmilliárd dollár veszteségre számítanak

A már kész filmek bemutatásának elhalasztása mellett a készülő alkotások területén is megállt az élet. A forgatások szüneteltetése pedig napról napra nagyobb veszélybe sodorja a produkciókat.

Dudás Viktor szerint ez egyrészt nagyon komoly anyagi veszteség a stúdióknak, de a másik, talán még komolyabb probléma, hogy azoknak a filmsztároknak, akik 2020 nyarára vannak lekötve egy forgatásra, több mint valószínű, hogy meg van a szerződésük 2021-re is. Ez nagyon sok tárgyalást igényelhet a stúdiók között, hiszen a színész nem fogja felmondani kontraktusát, pontosan azért,

mert akkor dominó elven a többi produkció is tovább csúszhat.

Ha megfigyeljük, a mozikban elképesztő mennyiségű tartalom van. 10–15 éve a legjobb hónapokban 10–12 film volt. A járvány előtt gyakorlatilag egy átlagos hónapban volt ennyi film, a magyar mozikban is volt hétvégente négy–hat új alkotás” – hangsúlyozta.

Elmondta: könnyen lehet, hogy visszatér a mozikba az a tendencia, hogy maximum két–három új film lesz hetente, miközben az online felületeken és a tv-ben a korábban bemutatott alkotásoknak az ismétlése lesz elérhető. Valószínűleg felértékelődnek majd a már kész filmek, amelyek most félre lettek téve egy időre, és csökken majd a hetente bemutatott új alkotások száma, amíg a produkció-kapacitás helyre nem áll.

Ez a gyártási oldalon a kábelszolgáltatókat is erőteljesen visszafoghatja majd, hiszen a legutóbbi években köztük folyt a legnagyobb verseny ezen a téren. Magyarország is ennek volt a haszonélvezője, ahol már negyedik éve 100 milliárd forint fölött volt a filmes költés, melynek több mint a negyede külföldről származott.

A tavalyi év rekordot jelentett a filmipar történetében. A top 10-es listán kilenc olyan film is volt, amely világviszonylatban egymilliárd dollár feletti bevételt generált, és ezek közül a Bosszúállók utolsó része majdnem hárommilliárd dollárt kasszírozott a jegyeladásokból. A koronavírus-járvány miatt azonban Dudás Viktor szerint idén hatalmas visszaesésre lehet számítani.

Az óvatos becslések szerint a szórakoztatóipar, globálisan több mint ezer milliárd dollár veszteséget fog elkönyvelni, de a korábbi 20–30 milliárd dolláros előre jelzésekhez képest már a filmipar tekintetében is sokkal rosszabbra számítanak a szakértők – emelte ki.

Erősödik az online szektor és a klasszikus tv-nézés

A stúdiók számára az elsődleges bevételi forrás még mindig a filmszínház, ezért megpróbálják a lehető legpontosabban  felmérni a helyzetet. Többek közt a Sony is már csak a jövő évre tervez, de az iparágban tevékenykedő legnagyobb vállalatok szintén efelé hajlanak.

Addig amíg nincs megbízható gyógyszer vagy védőoltás, még ha esetleg a filmszínházak ki is nyitnak, az emberek kedve a mozik látogatására nyilvánvalóan csökken majd. Ebben szerepet játszik a gazdasági visszaesés is, hiszen a mozijegy az első dolgok között lesz, amin az emberek spórolnak, és inkább otthon maradnak” – fejtette ki Dudás Viktor.

Hozzátette: már most látszik, hogy a televíziózás sokkal dinamikusabb, és

úgy tűnik, hogy minden országban visszaerősödik majd a klasszikus tv nézés.

Amiatt, hogy a válság elérte a szolgáltatói szektort, az is tisztán kivehető, hogy az online platformok komolyan előre törtek. A gyermektartalmakban nagyon erős Disney+ előfizetései nagy mértékben megugrottak, pedig a cég lassabb felfutásra számított. Könnyen lehet, hogy a háttérben a Disney, vagy az árurendelésekkel még tovább erősödő Amazon révén átrendeződik a piac” – fogalmazott.

A címlapfotó illusztráció.