Rangos európai fesztiválokon is bemutatják a FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmet

 

Észak-Európa egyetlen A kategóriás nemzetközi filmfesztiválján Tallinnban, a németországi Cottbus rangos seregszemléjén és a kijevi V4-es filmnapokon is szerepel Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című első nagyjátékfilmje – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn.

Hartung Attila rendező (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Az összegzés szerint Hartung Attila a Z generáció kultfilmjeként emlegetett első nagyjátékfilmje a november 5-én kezdődő cottbusi fesztivál versenyprogramjában lesz először külföldön látható, majd Kijevben tűzik műsorra a V4-es filmnapokon.

Mint írják, november 15-én kezdődik Észak-Európa nagyszabású, mintegy 250 filmet felvonultató nemzetközi fesztiválja Tallinnban Fekete éjszakák címmel. A 2014 óta a nemzetközi produceri szövetség által A kategóriával minősített rendezvény a tizenöt fesztivál egyike a nagy presztízsű berlini, cannes-i, locarnói és velencei szemlékkel együtt.

A tallinni fesztivál szervezői hétfőn bejelentették, hogy az idei programba meghívást kapott a Just Film című válogatásba A FOMO – Megosztod, és uralkodsz című alkotás. A 90 perces film történetében a tizennyolc éves gimnazista Gergőt és barátait, azaz a Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon. Egy eldurvult házibuliban Gergő megerőszakolja Lillát, a részegségtől magatehetetlen iskolatársát, közben az egészet videóra veszi. A felvételek felkerülnek az internetre, ezért Lilla szégyenében elszökik otthonról.

Hartung Attila első mozifilmje a Filmteam gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjának gyártási támogatásával készült. A FOMO – Megosztod, és uralkodsz országszerte látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában.