Ismét a közmédia és a médiatanács által támogatott filmet jelölt Magyarország az Oscar-díjra

 

Deák Kristóf Mindenki című alkotása után ismét egy olyan filmet jelölt Magyarország az Oscar-díjra, amely a közmédia támogató nyilatkozatával nyert finanszírozást a médiatanácsnál – mondta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Cikkünk frissült. 

Medveczky Balázs emlékeztetett, Deák Kristóf Oscar-díjig jutott rövidfilmje szintén a közmédia ajánlásával jutott támogatáshoz a médiatanácsnál, és bíznak benne, hogy Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is hasonló sikert érhet el a jövő évi díjátadón.

Az igazgató az M1-en úgy fogalmazott, a nemzetközi film kategóriában jelölt mű egy „mélyen megérintő emberi történet” egy középkorú orvosról, aki elvesztette a feleségét és a gyerekét, valamint egy kamasz lányról, aki mindhiába várja vissza szüleit a haláltáborból.

Az Akik maradtak című alkotás a magyar jelöléssel most az első lépcsőn van túl, a második fordulóban már az Amerikai Filmakadémia választja ki a díjra esélyes öt legjobb művet, amelyek közül kikerül a nyertes – tette hozzá az igazgató.

Medveczky Balázs elmondta azt is, hogy Tóth Barnabás alkotását a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra Programja támogatta.

A pályázaton támogatást nyert alkotásokat televíziós vetítésre kell elkészíteni, azonban a nemzetközi siker lehetőségét szem előtt tartva a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. kifejezett hozzájárulását adta a filmszínházi bemutatáshoz – derült ki az MTVA közleményéből.

„A közmédia lassan egy évtizede vesz részt a Médiatanács Mecenatúra programjában. Az elmúlt tíz esztendőben rengeteg olyan film készült, amelyek színvonalas alkotások, értéket képviselnek és számos nagy nemzetközi díjat hoztak el” – mondta Medveczky Balázs, aki szerint a 2010-ben felállt Médiatanács újra megteremtette a financiális hátteret a fikciós műfaj számára, aminek köszönhetően mára komoly alkotói háttér alakult ki, nagyon jó rendezőkkel, írókkal, háttériparral, amely segíti a tévés filmek létrejöttét.