2020 decemberében kerül a mozikba Denis Villeneuve új Dűne-filmje

 

A Warner Bros. 2020. december 18-ra halasztotta a film megjelenését a tervezett 2020. november 20-i dátumról.

A legújabb film Frank Herbert 1965-ös science fiction klasszikusának adaptációja, amely egy feudális galaxisban játszódik egy sivatagos bolygón, amelyet csak Dűneként emlegetnek – olvasható a The Verge híreiben.

A hírek szerint a film IMAX filmformátumban is megtekinthető lesz.

A kanadai filmrendező már több nagy sikernek örvendő science fiction mozifilmet is a magáénak tudhat, ő rendezte ugyanis az Érkezés (Arrival, 2016) és a Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049, 2017) című filmeket.

Joshua Grode, a Legendary Entertainment vezérigazgatója szerint a projekt két filmet foglal majd magában. Az első forgatókönyv a regény első felét tartalmazza.

A műből egyébként már készült adaptáció 1984-ben David Lynch rendezésében, illetve egy folytatásos minisorozat is született belőle 2000-ben és 2003-ban.

A történet két nemesi ház, az Atreides és a Harkonnen összecsapásáról számol be az Arrakis bolygón, amely az egyetlen forrása a melanzs fűszernek. Ez a különleges fűszer kitágítja a tudatot és lehetővé teszi az űrutazást is. Mialatt a bolygó lakói, a fremenek a próféciában megjövendölt messiás eljövetelét várják, a Császár, az Űrliga, s az egész galaxis dermedten lesi a harc végkimenetelét, hiszen a fűszer nem apadhat el.