Szervezzük újra! – Vállalatok az állandósult diszrupció korában

 

Új és még radikálisabb, diszruptív* változások jönnek: a technológiai fejlődés, a geopolitikai átrendeződések, a makroökonómiai, demográfiai, intézményi, környezeti és járványügyi fordulatok olyan elegyet hoznak létre, amelyhez képest a digitális forradalmat gyermekjátéknak fogjuk érezni – állítja Constantinos C. Markides menedzsmentprofesszor. A vállalatoknak folyamatosan készen kell állniuk, hogy az őket érintő kihívásokra válaszolni tudjanak. Ebben segíti őket a szerző a kutatásokkal és esettanulmányokkal egyaránt alátámasztott, inspiráló kötete.

 

Hogyan készíthető fel egy vállalat az állandósult, egymást érő és mindent felforgató változásokra? Hogyan lehet ráhangolódni a küszöbön álló fenyegetésekre, ha közben még javában tart az aktuális átalakítás levezénylése? Ezekkel a súlyos kérdésekkel szembesül manapság minden vezető, s nemcsak védekezniük kellene ezen hatások ellen, hanem kreatív módon saját javukra fordítaniuk.


A szerző 486 globális cég vezérigazgatóját érintő 2019-es felmérése alapján többek között arra is felhívja a figyelmet, hogy bár 96%-uk úgy gondolja, a diszrupciót inkább lehetőségként kell kezelni, mint fenyegetésként, szinte mindannyian lehetetlen küldetésként élik meg, hogy rettegő munkavállalóikat meggyőzzék erről.

A kötet ezért tudományos és gyakorlati példákon keresztül egyaránt feltárja azokat a lépéseket, amelyeket a vezetőknek a siker érdekében meg kell tenniük. Új módszereket javasol a mozgósításra és véleménye szerint intézményesíteni kell azon mindennapi viselkedésformákat, amelyek révén nemcsak azonnal felismerjük a közelgő változást, de gyorsan és hatékonyan válaszolni is tudunk rá.

A könyv amellett érvel, hogy a szervezet különböző szintjein dolgozó menedzserek néhány apró és célirányos cselekedet által nagy változásokat képesek elérni. Ha pedig ezek a decentralizált tettek a felsővezetés által előírt kereteken belül történnek, sok ezer apró lángot lobbanthatnak fel, amelyek a vállalat egész szervezeti környezetét átalakító futótűzzé válhatnak.

A szerző alaposan körbejárja azt a témát is, miként adhatunk innovatív választ a diszrupcióra. Rámutat, hogy a siker és a kudarc közötti különbség abban áll, hogyan valósítják meg ezeket az elgondolásokat. Az emberek gyakran elmulasztják tettekre váltani a tudásukat – teszi hozzá.

A kötet végén Constantinos C. Markides a miért – mit – hogyan hármasára egyszerűsíti le a korábban elmondottakat: ha mindhárom elem a helyén van, nagy az esélyünk a sikerre. Ha bármelyik kettő hiányzik a háromból, akkor garantált a kudarc. Ha pedig mind a hármat helyesen akarjuk kialakítani és végrehajtani, annak előfeltétele az erős vezetés – figyelmeztet.

* A diszrupció az a jelenség, amikor egy új megoldás alapjaiban forgatja fel egy szektor vagy valamilyen részpiac működési és/vagy üzleti modelljét. Ilyen például az Airbnb megjelenése a szálláshelyek piacán vagy az Uber a taxizás területén, de akár a szövőgép feltalálása a 19. században vagy a könyvnyomtatás megjelenése is ide tartozik a 15. században.

Constantinos C. Markides ciprusi származású menedzsmentprofesszor, emellett globálisan elismert stratégiai és innovációs szakértő, aki szerepelt már a Forbes.com legbefolyásosabb menedzsmentgurujainak listáján is. Nemzetközileg elismert egyetemi tanár és konferencia-előadó. Kutatási területe a stratégiai innováció, az üzletimodell-innováció, a diverzifikáció és a nemzetközi akvizíciók.

A Szervezzük újra! című kötet, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks könyvesboltjában, a Bölcs Várban, valamint webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon.

A kiadó kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán (www.facebook.com/PallasAtheneKiado) és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) az érdeklődők további hasznos, érdekes információkat találhatnak a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.