×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A 78 éves Ernyey Béla segít azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe

 

Mi az a szerelmi mákony? Az színész-író ezt is elárulja.

Az Álomgyár Kiadó kiadásában Céltábla Nő címmel jelenik meg november közepén Ernyey Béla tizedik kötete, amely esszék sorozata, komoly gondolati összefüggéssel a férfi és a nő kapcsolatáról. Az örökifjú gentleman szerint ez az a téma, ami előbb-utóbb mindenkit megérint, ő pedig gazdag élettapasztalatát felhasználva úgy próbálja megkeresni a válaszokat, hogy bár bevallottam részrehajló és nőpárti, mégse legyen igazságtalan a férfiakkal.

Ahogy a szerző a könyv hátoldalszövegében is írja:

„A Céltábla Nő nem szerelmi kézikönyv, nem akar kapcsolattechnikai tanácsadó lenni, és nem tartalmaz instant trükköket sem az ismerkedést illetően. Nem ítélkezik senki felett, és nem tesz különbséget jó és rossz között. Ez a párszáz oldalnyi gondolatébresztő kizárólag azért született meg, hogy erőt adjon azoknak a nőknek, akik belefáradtak az örökös reménykedésbe, akiknek gondjuk van az önbecsülésükkel, és folyamatosan magukat okolják a sikertelenségük miatt.

Könyvem nem árulás, és nem is támadás a férfivilág ellen. De célja, hogy leleplezze ennek a nagyon összetartó közösségnek sok olyan bevált csapdáját és trükkjét, amit én csak szerelmi mákonynak hívok.

A Céltábla Nő szándéka tehát az, hogy leszámoljon egy csomó előítélettel, választ adjon sok nyitott kérdésre és felfedjen néhány, eddig csak magamban dédelgetett titkot. Titkaimat azokról, akik különböző okok miatt a legfontosabbak voltak és lesznek az életemben: a tengernyi örömöt okozó, néha doromboló, gyakran zsörtölődő, de mindig imádnivalóan édes, okos és érzéki nőkről…”

Ernyey Béla 2017-ben adta ki legutolsó könyvét Zoknihossz címen, amiben az élet sok területéről, többek közt úriemberségről, stílusról és divatról írt, a műnek pedig hatalmas visszhangja volt. Ennek nyomán a szerző arra jött rá, hogy leginkább a férfi és a nő kapcsolatáról szóló részek ragadták meg az olvasókat, ezért határozott úgy, hogy külön kötetet szentel ennek a témának.

A színész-író legújabb könyvében arra keresi a választ, miért van az, hogy az egymásra való utaltság, az érzelmek és a szerelem ahelyett, hogy összekötnék a két nemet, inkább állandó hadakozást és széthúzást eredményeznek.

Az író – aki meglepő őszinteséggel számol be saját, korábban elkövetett hibáiról is – tisztában van vele, hogy legújabb könyve megosztó lesz, és rengeteg férfikritikát kap majd érte, de ő éppen arra büszke, hogy soha nem kellett véka alá rejtse a véleményét. Ernyey Béla minden megnyilvánulásában hirdeti, a nő a legfontosabb dolog a férfi életében. A könyv sem véletlenül kapta a Céltábla Nő címet, hiszen a szerző meg van győződve arról, hogy a két nem közötti egyenlőtlenségnek a leggyakrabban a nők látják a kárát. Az színész könyveit eddig 225 ezer példányban vásárolták meg, ami közel egymillió olvasót jelent.