×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Szépirodalmi művek, melyek megjósolták a krízishelyzetet

 

Ezekben a bizonytalan, sőt furcsa időkben, amikor szinte elszigetelten élünk, hogy csökkentsük a járvány terjedését, a könyvek, regények menekülést, megkönnyebbülést és társaságot is kínálnak. Már átestünk ezen korábban is, és túléltük – ez az üzenete Jane Ciabattari, a BBC rovatvezetője szerint azoknak a szépirodalmi műveknek, melyek az elszigeteltségről, a túlélésről, a közösségről és a szeretetről is szólnak.

Ezekben a bizonytalan időkben, amikor a társadalmi elszigeteltséggel hozzájárulunk a járvány „görbéjének kiegyenesítéséhez”, az irodalom menekülést, megkönnyebbülést, kényelmet és társaságot kínál. Kevésbé megnyugtató módon azonban nőtt a vonzerejük azoknak a történeteknek, melyek a járványokról szólnak – olvasható Jane Ciabattari véleménye a BBC oldalán.

Útmutatóként szolgálhat számos, járványokról szóló történet a jelenlegi helyzetre. A regények végkifejlete: ezt is túléltük. Bemutatják időrendben a járványok kialakulását, a veszélyre adott emberi reakciókat, a hitetlenséget, a kétségbeesést és a reményt, hogy minden visszatérhet a rendes kerékvágásba.

Defoe művében több mint egy évig tart a járvány

Az írónő szerint a pandémiás fikciót az teszi vonzóvá, hogy a történetben az emberiség összefog, és egy olyan közös ellenség ellen száll harcba, amely nem emberi alakban jelenik meg. Nincsenek „jó fiúk” vagy „rossz fiúk”; a helyzet ennél sokkal árnyaltabb. Mindenkinek egyenlő esélye van a túlélésre, és az egyes szereplők egyedi reakciója a szélsőséges körülményekre egyfajta őrlődést vált ki az íróból és az olvasóból egyaránt.

Daniel Defoe 1722-es A londoni pestis című krónikája az 1665-ös szigetországi járványról

félelmetesen hasonló sorrendben írja le azokat a korlátozásokat, melyeket a koronavírus terjedése elleni harc kezdeti szakaszában hoztak a kormányok.

Defoe története 1664 szeptemberében kezdődik a pestisjárványról, mely a korlátozások folyamatos megszegése miatt végül a következő év decemberéig húzódott, amikor a fagyos tél ellehetetlenítette a vírust, és a betegségből felépült emberek ismét kimehettek az utcára.

Camus a regényében az emberi szeretetet állítja a középpontba

Mi lehet drámaibb, mint egy folyamatban lévő járvány egy-egy pillanatának megelevenítése, amikor a túlélési ösztönök bekapcsolnak, a feszültség és az érzelem pedig a tetőfokára hág?

A narratíva természetes volt az olyan realista regényírók számára, mint Defoe vagy Albert Camus.

Camus A pestis című művében az Algériában található Oran városát hónapokig lezárják, amikor a pestis megtizedeli a lakosságot. Regénye szintén bővelkedik a jelenlegi krízishelyzethez vonható párhuzamokkal. A helyi vezetők először vonakodnak elismerni a korai jeleket, melyeket az utcákat elárasztó pestisben elpusztult patkányok vetítenek elő.

A könyv elbeszélője, Bernard Rieux orvos az egészségügyi dolgozók hősiességét emeli ki, mondván: nem tudni mikor lesz ennek vége, csak azt, hogy sok a beteg, akiknek ápolásra van szükségük. A regényben a pestis túlélői egy fontos tanulságot vonnak le a történtekből: ha van valami, amire mindig vágyhatnak és elérhető, az az emberi szeretet.

A spanyolnátha pusztítóbb volt, mint az első világháború

Az 1918-as spanyolnátha alapjaiban rengette meg a világot, ötvenmillió ember vesztette benne életét azután, hogy az első világháborút követően a Föld népessége tízmillió fővel csökkent. Ironikus módon az influenza elképesztő globális hatását a háború még drámaibb eseményei árnyékolták be, ezzel számtalan regényt inspirálva.

Ahogy az emberek ma a társadalmi elszigetelődés mellett döntenek, és karanténba vonulnak, Katherine Anne Porter leírása a spanyolnátha által okozott pusztításról az 1939-es Fakó ló fakó lovasa című regényében egyre ismerősebbnek tűnik. „Ennél rosszabb már nem is lehet. Az összes színház, szinte az összes bolt és vendéglő zárva van, az utcák nappal gyászmenetektől, éjszaka mentőktől hangosak” – fogalmazott Porter.

Atwood egy posztpandémiás világról írt

A huszonegyedik századi betegségek, így a SARS 2002-ben, a MERS 2012-ben és az ebola 2014-ben, a járvány utáni pusztulásról és bomlásról inspiráltak regényeket.

Margaret Atwood Az özönvíz éve című 2009-es műve egy olyan járvány utáni világot mutat be, amelyben az emberiség majdnem kipusztult. A regényben a Föld népességének nagy részét 25 évvel korábban törölte el egy „víz nélküli áradat”, egy virulens járvány, ami „mintha szárnyai lettek volna, úgy terjedt a levegőben”, és „úgy égette fel a városokat, mint a tűz”.

Atwood visszatekintéseken keresztül fejti ki, hogyan pusztult el a természet és az emberi világ közötti egyensúly az uralkodó vállalatok szponzorálta biomérnökök által, és miként szálltak ezzel szembe az aktivisták. A tudomány hátulütőire mindig figyelmeztető Atwood

a munkáját teljesen valósághű helyszínekre alapozta, melytől Az özönvíz éve félelmetesen hihető és előrelátó műként hat az olvasóra.

Az utóbbi tíz évben is születtek pandémiás fikciók bőven, ezek közül Emily St. John Mandel Tizenegyes állomás és Ling Ma Severance című művét emelte ki Jane Ciabattari.

A címlapfotó illusztráció.