Magas szerb kitüntetést kapott Peter Handke

 

Aleksandar Vucic szerb elnök a Karagyorgyevo-rendet csillaggal adományozta a Nobel-díjas osztrák írónak a Szerbiáért és a szerb népért tett kimagasló érdemeiért.

Handke személyesen nem jelent meg a Szerbia nemzeti ünnepén, szombaton megrendezett díjátadón, amelyen számos állami kitüntetést adtak át.

Peter Handkénak ítélte oda tavaly a Svéd Akadémia a 2019. évi irodalmi Nobel-díjat. A döntés visszatetszést váltott ki több balkáni országban, és a svéd fővárosban tiltakozást tartottak az osztrák író ellen a Szerbiával és a balkáni háborúval kapcsolatos vitatott álláspontja miatt a Nobel-díjak december 10-i átadásakor, számos ország képviselője bojkottálta a rendezvényt.

Handke 1999-ben került támadások kereszttüzébe, amikor ellenezte és később is élesen bírálta, hogy a NATO légicsapás-sorozatot indított Jugoszlávia ellen, 2006-ban pedig beszédet mondott a háborús bűnökkel és népirtással vádolt Slobodan Milosevic szerb vezető temetésén.

Az osztrák író azzal is felháborodást keltett, hogy kijelentette, nem tartja népirtásnak a srebrenicai mészárlást, amikor az 1992-1995-ös boszniai háborúban a boszniai szerbek több mint nyolcezer férfit és fiút gyilkoltak meg, és szerinte Szarajevó ostromakor sem a szerbek gyilkoltak, hanem a bosnyákok, hogy a szerbekre foghassák a tetteket, és indokot szolgáltathassanak a nemzetközi közösség közbelépésére.

A svéd akadémia védelmébe vette Handke kitüntetését, mondván a testület „egy olyan író mellett döntött, akinek kétség kívül voltak provokatív, nem helyénvaló és nem egyértelmű kijelentései bizonyos politikai kérdésekben, ugyanakkor az írásaiban semmi olyasmit nem találtunk, ami a civil társadalom vagy az emberi egyenlőség alapelve elleni támadásnak minősül”.

Peter Handke Szerbia iránti szimpátiáját édesanyja származásával magyarázta.

A címlapfotó illusztráció, a képen Peter Handke osztrák író, a 2019-es irodalmi Nobel-díj nyertese a elismeréssel kapcsolatos előadását tartja a stockholmi Svéd Akadémián 2019. december 8-án. (Fotó: MTI/TT Hírügynökség/Jonas Ekströmer)