×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Zenével egybekötött lovasterápiával segítik a gyerekek fejlesztését

 

A zene és a lovasterápia megnyitja a kapukat a gyerekek lelkivilágához – vallja Révész József csellóművész, aki amellett, hogy a természet tiszteletét, a lovaglás szeretetét adja át a kicsiknek, még olyan zenére épülő játékos feladatokat is kitalál, amelyek segítik a figyelemzavaros, diszlexiás, önbizalom-hiányos gyerekek fejlesztését. Hogy miként valósítja meg mindezt a gyakorlatban, azt a Kossuth Rádió Trend-idők című műsorában árulta el.

Révész József csellóművész fiatalkorában került először a lovak közelébe és azóta is ragaszkodik hozzájuk, most már több mint 30 éve tart hátasokat. Mindehhez adódott zenei életének tapasztalata, hiszen úgy látja, a gyermekek fejlesztése leginkább a művészet eszközeivel érhető el. E két terület összekapcsolásával hívta életre programját, amely során a lovakkal történő foglalkozást és a zenében rejlő fejlesztési lehetőséget ötvözi.

„Alapként megtanítjuk a gyerekeket a lóval bánni, hogy megtapasztalják milyen az ember és az állat között működő harmónia és ezzel állat- és természetközpontú szemléletre is tanítjuk őket. A lovaglásnak és a zenének is a ritmus az alapja, így ha megtanulnak lovagolni, azzal máris fejlesztjük ritmusérzéküket. De tanulással is összeköthető az állat gondozása, hiszen ha egy kisgyerekkel együtt pucoljuk a ló lábát, hozzákapcsolva egy mondókat is meg lehet neki tanítani. Mindeközben pedig a tempókülönbségeket is megismerhetik, hiszen hol gyorsabban, hol lassabban pucolva az állatot, megérezhetik a zene lüktetését” – mesélte a csellóművész a Kossuth Rádió műsorában.

A teljes adást a MediaKlikk.hu oldalán hallgathatja vissza.


A teljes adást itt hallgathatja vissza.

A Kossuth Rádió Trend-idők című műsora minden hétköznap 15.11-től várja a hallgatókat új, izgalmas és trendi témákkal a divatról, számítástechnikáról, találmányokról, sikeres hazai fejlesztésekről, vagy a high-tech világ friss híreiről.

A címlapfotó illusztráció.