×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Elektromos hajókkal teljesítik a Kékszalag távját

 

Egy különleges versenyen, a Türkiz Grand Touron tehetik próbára magukat és hajójukat a balatoni elektromoshajó-tulajdonosok augusztus első hétvégéjén. A Balatonfői Yacht Club (BFYC) szervezésében útjára induló elektromoshajó-túra teljesítői jelvényt kapnak, amely a hajótestre ragasztva igazolja, hogy az e-hajó és legénysége teljesítette a Kékszalag hozzávetőleg 155 kilométeres távjával megegyező hosszúságú túrát.

A Grey Goose nevű Wia 435 Cabrio típusú elektromos hajó a Balatonon (forrás: elektromosyacht.hu)

Tíz évvel ezelőtt teljesítette először a Konnektor nevű Wia 345-ös hajó a Kékszalag versenytávjának megfelelő teljes tókerülést – egyetlen feltöltéssel – a balatonkenesei Balatonfői Yacht Clubból (BFYC) indulva, a keszthelyi partot érintve, majd vissza Kenesére, mindezt 22 óra és 58 perc alatt.

Ezt a bravúrt ismételhetik meg a Türkiz Grand Tour elnevezésű tókerülő viadal résztvevői az idei Zöldszalag Fesztivál keretében, 2021. augusztus 5-én. A regatta a balatonkenesei BFYC-kikötőből indul, és oda is érkeznek majd vissza a résztvevők. A rendezők várnak minden elektromoshajó-tulajdonost, akik akár saját kikötőjükből kiindulva, akár a visszaút során csatlakozhatnak a mezőnyhöz. A befutóra várhatóan másnap, augusztus 6-án a déli órákban kerül sor.

Másnap, szombat délben pedig indul a hagyományos Zöldszalag Regatta a Balaton keleti medencéjében.

„Az elektromos hajók versenyének jövője alighanem a teljes balatoni tókerülés teljesítése lehet, ezért hirdettük meg hagyományteremtő céllal ezt a túrát” – mondta Viszkei András, a Zöldszalag Regatta ötletgazdája a BFYC közleményében.

„Maga a Türkiz Grand Tour elnevezés is innen jött: utalni szeretnénk rá, hogy a zöld hajók teljesíthetnék akár a Kékszalagot is. A kék és a zöld elegye pedig a türkiz”

– tette hozzá.

A zöld regatta indulói maradandó emléket is kapnak a BFYC-től, hiszen a teljes távot teljesítők kiérdemlik a Türkiz Grand Tour jelvényét, amely a hajójuk oldalára ragasztva jelzi, hogy kapitánya képes teljesíteni a legnagyobb balatoni kihívásokat is.

A címlapfotó illusztráció.