×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Ő lett a világ legjobb cukrásza

 

Egy belga csokoládékészítő-mestert választott meg a világ legjobb cukrászának egy független újságírókból álló zsűri a World Pastry Stars nevű olaszországi szervezet e heti rendezvényén.

A minimalista stílusáról ismert Pierre Marcolini csokoládéi igazi luxusajándéknak számítanak, egy-egy doboz édesség ára a 100 eurót (36 ezer forintot) is meghaladja.

A mesternek negyven boltja van szerte Belgiumban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Kínában.

A díj hétfői átadáskor Marcolini elmondta, hogy úgy tekint az elismerésre, mint a cukrászat és a csokoládé világának megreformálására irányuló őrült küldetése igazolására.

Az 56 éves cukrász, aki 25 évvel ezelőtt nyitotta meg első boltját Brüsszelben, hozzátette: reméli, hogy a csokoládé segít némi vigaszt nyújtani az embereknek a koronavírus-járvány idején.

Belgium büszke csokoládékészítési hagyományára azóta, hogy több mint egy évszázaddal ezelőtt, 1912-ben Jean Neuhaus megálmodta a pralinét.

Komoly vetélytársakat jelentenek azonban az ország számára a külföldi csokoládékészítők – Kanadától Malajziáig –, amelyek úgy reklámozzák termékeiket, mint belga stílusú vagy belga recept alapján készült édességeket.

Belgium több mint 200 csokoládégyárral, valamint kétezernél is több csokoládébolttal, múzeummal, csokoládétematikájú túrával és workshoppal büszkélkedhet.

A címlapfotó illusztráció.