×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Egészséges édességek gyerekeknek és cukorbetegeknek is

 

Ha frissen diagnosztizált cukorbeteg van a családban, komoly fejtörést okoz, hogy az édesség utáni vágyat mivel lehet majd csillapítani. De nemcsak ebben az esetben, hanem az egészséges életmód követei számára is fontos a cukormentes táplálkozás. Ezeknek a gondolatoknak a mentén jött létre az a társadalmi vállalkozás, amelyben megváltozott munkaképességű emberek mindenmentes egészséges cukrokat és nyalókákat gyártanak.

Az üzemben jelenleg három alkalmazott dolgozik részmunkaidőben, és mindhárman megváltozott munkaképességűek – mondta Fribért Gyula, a Smart Sweetie vállalkozás területi vezetője az M1 Esély című műsorában. Az üzemben hagyományos módszer szerint készítik az édességeket.

Cukorkáik és nyalókáik zöme fagyasztott szárítással készül,

gazdag flavonoidtartalmú gyümölcsök felhasználásával. C-vitamin-tartalmukkal segítik a szervezet egészségének megőrzését.

A felhasznált alapanyagok fogbarát jellemzőit kiemelve bátran ajánlják termékeiket mindenkinek. Az alacsony kalóriatartalom, a lassabb felszívódás miatt jótékony a diétázók és fogyókúrázók számára – olvasható a vállalkozás weboldalán.

A termékek több fővárosi boltban is megtalálhatók, többek között a Bio-Barát Biobolt-hálózat üzleteiben. A további üzletek listája itt található.

A címlapfotó illusztráció.