A francia forradalomról és szövegszerkesztésről is szó lesz az M5 szerdai oktatási sávjában

 

Az M5 oktatási tartalmaival igyekszik segíteni az otthon tanuló diákokat. A felsős és az érettségi előtt álló tanulók mellett már az 1–4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként a csatorna, Alsós – Sulikalandok címmel. Az egyetemisták sem maradnak program nélkül, nekik ajánlják a Mindenki Akadémiája című műsorukat.

Április 1-jén (szerdán) 8-kor kezdődik az Alsós – Sulikalandok című műsoruk, ahol matematikával foglalkoznak. Az 1. osztályosok játékos formában ismerkedhetnek meg a húszas számkörrel, míg a másodikosok az osztás, szorzás világában kalandozhatnak.

Felsős című műsorukat ezúttal elsősorban a 6–8. évfolyamon tanulók figyelmébe ajánlják. A 8.30-kor kezdődő nyolcadikosoknak szóló adásban több tantárgyat is érintenek, biológiából a sejtek anyagcseréjét, történelemből a hidegháború kezdetét, a földrajzi percekben pedig a különböző éghajlati övek jellegzetességeit veszik át.

Ezután szintén a 8. osztályos magyar nyelv- és irodalomból a kulturált vitatkozás szabályairól tudhatnak meg többet. Hatodikos történelemből a francia forradalom első szakaszáról lesz szó, hetedikes fizikából pedig az erőről és annak fajtáiról. Erkölcstanból a reklám kialakulásáról, hatásmechanizmusáról, etikájáról tanulhatnak a 6. osztályosok, majd állampolgári ismeretek következik nyolcadikosoknak, ahol a diktatúráról lesz szó.

11.30-tól a nyelvtanulásé a főszerep, Szólalj meg! című sorozatukban ezúttal az angol és az olasz nyelvvel fognak foglalkozni.

Érettségi műsorukat 12.30-kor kezdik magyar nyelvtannal, ahol a magyar helyesírás alapelveit boncolgatják, majd matematikából a sokszögeket vizsgálják meg közelebbről. Biológiából az anyagszállítás és kiválasztás evolúciójáról tanulhatnak, informatikából pedig elkezdik átvenni a szövegszerkesztés témakörét. Történelemből a kereskedelemről és a céhekről lesz szó, bemutatják a középkori ipari termelés kereteit és a távolsági kereskedelem sajátosságait.

A Mindenki akadémiája éjféltől látható, szerdai műsorukban arra kereik a választ, hogy hogyan képes tanulni az agy. Ha valaki nem szeretne ilyen sokáig fent lenni, de érdekli a téma, ne csüggedjen, hiszen másnap reggel 7.30-tól megismétlik adásukat.

A címlapfotó illusztráció.