A tűző napnál is veszélyesebb a szolárium

 

Több káros hatása is van a napjaikban is népszerű szoláriumnak a bőrgyógyászok szerint. Használatakor kitesszük ugyanis magunkat az ultraibolya-túladagolásnak, amely növeli a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulását, ezért a szakemberek továbbra sem javasolják semmilyen célból, még a D-vitamin téli pótlására sem.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az Egészségügyi Világszervezet kutatásai apján évente tízezerrel nő a melanómával és négyezerrel a nem melanóma típusú bőrdaganattal diagnosztizáltak száma. A bőrrák leginkább az 50-es éveikben lévő, és azokat már túllépőket érinti.

A melanóma a rákos megbetegedés egyik legkomolyabb típusa, és gyakran halálos.

A leggyakoribb tünetek a meglévő anyajegy elváltozása vagy a bőr felületén megjelenő kitüremkedés fejlődése. A világosabb bőrűek nagyobb veszélynek vannak kitéve.

Kuroli Enikő patológus, bőrgyógyász szakorvos, a Semmelweis Egyetem tanára a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, a fiatal nők esetében a melanóma kialakulásának elsődleges oka a gyakori szoláriumhasználat.

Káros sugárzás éri a bőrünket

Kiemelte, „a szoláriumban ultraibolya-túladagolást kapunk.

Szoláriumozáskor hússzor annyi UV-sugárzás éri a bőrünket, mintha ugyanannyi időt töltetnék a tűző napon”.

A bőrgyógyászok a tinédzsereknek nem javasolják aknés bőr kezelésére a szoláriumot, sokkal természetesebb megoldás a napfény, és nem teszik ki a bőrüket magas dózisú UV-sugárzásnak – tette hozzá a bőrgyógyász szakorvos. Magyarországon

a szabályok értelmében a tizennyolc év alattiak nem is vehetik igénybe

a szoláriumszalonok szolgáltatásait.

A bőrgyógyász szakorvos felhívta a figyelmet arra, hogy a szolárium használata a fehér bőrűek számára egyenesen gyilkos. „A fehér bőr attól fehér, mert nem tartalmaz kellő melanint. A melanin hivatott arra, hogy a káros UV-sugarakat elnyelje” – mondta Kuroli Enikő.

A szolárium barnaságot okozó hatása kétféle. Egyrészt a szolárium által kibocsátott UV-sugárzásban dominánsan jelen lévő A sugarak azonnali barnulást eredményeznek, mivel ezek a sugarak aktiválják a meglévő melaninpigmenteket. A késleltetett barnulást a B sugarak okozzák.

Nem pótolja a D-vitamint

Kuroli Enikő azt is hangsúlyozta, hogy az az állítás, mely szerint a szoláriumozás D-vitaminnal tölti fel a szervezetünket, hamis. A D-vitamin szintéziséhez B sugarak kellenek, a szolárium 95 százalékban pedig A sugarakat bocsát ki. Hozzátette, D-vitamin-szükségletétünket inkább egészséges táplálkozással érjük el,

fogyasszunk tojássárgáját, gombát, májat, tejet, lazacot.

A bőrgyógyászit társaság emellett azt javasolja, hogy az egészséges felnőttek szeptembertől áprilisig igyekezzenek csepp vagy kapszula formájában 1500–2000 nemzetközi egységnyi D-vitamint szedni.

A bőrgyógyász szakorvos elmondta, aki mégis a szolárium mellett dönt, annak ajánlott a fényvédő krém használata, illetve a szem eltakarása is.

Az önbarnító készítmények azonban szerint veszélytelenebbnek tekinthetők, és egyre népszerűbbek. A készítmény dihidroxi-acetont (DHA) tartalmaz, amely barna színt kölcsönöz a bőr legfelső rétegének.

A modern önbarnítókban egyébként kisebb koncentrációban alkalmazzák a DHA-t, mint régebben. Ez alapján kijelenthető, hogy az önbarnítókkal nyert barnaság nagy valószínűséggel kevésbé veszélyes, mint a szoláriumozás.


A teljes beszélgetés itt hallgató meg.

A címlapfotó illusztráció.