A magányosság érzése a legtöbb embernél átmeneti állapot, van azonban olyan, akinél életmódot jelent. A kutatások alapján a krónikus magányosság az egészségre is rossz hatással lehet.
A mentális és testi egészség közti összefüggéseket már régóta vizsgálja az orvostudomány. Egy 2003-as kutatásból már kiderült, hogy a magány hasonló hatással van az agyra, mint a fizikai fájdalom – olvasható a CNN cikkében.
Az UCLA kutatója, Naomi Eisenberger tanulmányában arról számol be, hogy a kirekesztettség és az ezzel járó magány érzése az agy azon területén vált ki aktivitást, ahol a fájdalom is. A kutató szerint ez arra vezethető vissza, hogy az evolúció során elődeink nem csupán azért szerveződtek csoportokba, hogy legyenek valakivel, hanem ez a túlélés feltétele is volt. Így amikor kihagyva érezzük magunkat, ezek az ősi érzések aktiválódnak.
A krónikus magányosságban szenvedők stresszhormon-szintje reggel magasabb a normál értéknél, és ez a szint éjszaka sem csökken le teljesen, így
Egy 2011-es tanulmány szerint a krónikus magányosság alvási zavarokat is előidézhet. A kutatásból az is kiderült, hogy a magánynál nem az számít, a családban hányan veszik körbe az embert, hanem hogy a beteg hogyan értékeli saját helyzetét.
Egy holland kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy az elmagányosodás
Közel 2200 idősebb embert a kísérletbe bevonva azt az eredményt kapták, hogy akik magányosnak érzik magukat – függetlenül a barátok és a családtagok számától –, nagyobb eséllyel tapasztalják a demencia tüneteit, mint akik szimplán egyedül élnek. Érdekes, hogy a kutatásban részt vevő, magát magányosnak valló emberek közel kétharmada nő volt. A kutatás azt az eredményt hozta, hogy a magány érzése 64 százalékkal emeli a demencia kialakulásának esélyét.
Egy további tanulmány eredményéből azt vonták le, hogy az egyedül élés és a magány emelheti a korai halálozás kockázatát. 45 ezer 45 évnél idősebb szívbetegségben szenvedő vagy erre hajlamos ember egészségi állapotát követték figyelemmel négy éven keresztül, és azt tapasztalták, hogy a magányosan élőknél nagyobb arányban következett be a szívroham, mint azoknál, akik családjukkal, barátaikkal éltek, vagy más közösségben éltek.
