Egyre tudatosabban táplálkoznak a gyerekek

 

A gyerekek ma már a közösségi médiából és az influencerektől is tájékozódnak a táplálkozásról, de a résztvevők több mint háromnegyedénél még mindig a szülők véleménye a legfontosabb – derül ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) által a Danone Kft. megbízásából készített felmérésből.

A „Danone Focikupa a Gyermekekért” torna 10-12 éves résztvevői körében több mint 800 gyerek megkérdezésével készült a már harmadik éve elvégzett kutatás. A felmérésből kiderült, hogy a tanulók a tanárok és az edzők véleményét is nagyon fontosnak tartják, döntéseikben a családjuk mellett, az ő példamutatásuk meghatározó számukra – olvasható szövetség és a vállalat közös közleményében.

Shutterstock - tej világnapja - tej - gyerek

Fotó: Shutterstock

Kifejtve, hogy a megkérdezett gyerekek több mint háromnegyede, 79 százaléka tudta, hogy miért lényeges tejet és tejtermékeket fogyasztani, sőt többségüknek az is egyértelmű, hogy az ezekben a termékekben található kalcium erősíti a csontokat és a fogakat. A gyerekek 63 százaléka pedig azzal is tisztában volt, hogy a kalcium felszívódását a D-vitamin segíti, habár válaszaikból látszik, hogy ismerik mennyi az ideális mennyiség, amit a tejből és a tejtermékekből fogyasztaniuk kellene, mégis, a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka, hetente csupán egyetlen joghurtot eszik, abból is elsősorban a gyümölcs ízesítésűt.

Az eredmények láttán tisztán kirajzolódik, hogy a gyermekkori edukáció rendkívül jelentős, bizonyítja ezt az is, hogy évről-évre javul az egészséges táplálkozással kapcsolatos kérdésekre adott helyes válaszok száma” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.

Hozzátette: ebben az életkorban nagyon fontos, hogy a megfelelő táplálkozási szokások kialakuljanak, például a megfelelő csúcscsont-tömeg kialakulása szempontjából, ugyanakkor a magyar gyermekek kalcium bevitele még mindig csak a fele a szükségesnek.

A 10-12 éves korosztály táplálkozási szokásainál a korábbi évekhez képest javulás látható. A válaszadó gyerekek 96 százaléka minden nap ebédel, 91 százalékuk pedig rendszeresen vacsorázik. A megkérdezettek válaszaiból azonban az is kiderült, hogy az uzsonnát hagyják ki a legtöbben. A fiatalok 96 jelölte be a gyümölcsöt, zöldséget és a vizet, mint nélkülözhetetlen táplálékot. Arra a kérdésre pedig, hogy miből kellene kevesebbet fogyasztaniuk az édességet, a sós rágcsálnivalókat és különböző pékárukat válaszolták.