A gyermekek között jobban terjed az influenza

 

A gyermekek között jobban terjed az influenza, mert egész nap zárt közösségben vannak, és a higiéniás szabályokat sem tartják be annyira, mint a felnőttek – mondta Müller Cecília megbízott országos tiszti főorvos csütörtökön az M1-en.

Közölte, óvodából, bölcsődéből és szociális intézményekből eddig 19 közösségi járványt jelentettek. Sokat segít, ha ezekben az intézményekben gyakran szellőztetnek, a beteg gyerekeket pedig nem viszik be a közösségbe – hangsúlyozta.

Kitért arra is: az influenza már az ország egészét érinti, egyes helyeken azonban nagyobb mértékű a megbetegedés; Tolna megyében például egy hét alatt ötszörösére emelkedett a betegek száma.