logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Magyarul is megjelent Grégor Puppinck Embertelen jogok című könyve

Megjelent magyarul Grégor Puppincknak, az Európai Jogi és Igazságügyi Központ igazgatójának Embertelen jogok című műve. Ebből az alkalomból a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és az Alapjogokért Központ tartott könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést kedden Budapesten.
Trócsányi László, a Fidesz-KDNP képviselője (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A nemzetközi eseményen Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta, hogy az Európai Unió Bírósága és az Emberi Jogok Európai Bírósága is nagyon föderatív szervezet.

Mindkettő kiterjesztő módon értelmezi a saját szerepét, egyének egységes gondolkodását próbálja megteremteni, ebből azonban konfliktusok fakadnak – tette hozzá.

Trócsányi László úgy vélekedett, hogy míg harminc éve világos volt, hogy mit akar mondani egy-egy jogszabály, mára bizonytalanná vált a szavak tartalma.

Felbukkant egyfajta bírói aktivizmus, a bírák új jelentést kezdtek adni a szövegeknek

– hangoztatta.

Az EP-képviselő kijelentette, hogy számára szent és sérthetetlen a népszuverenitás. Ő is úgy véli, hogy szükség van európai együttműködésre, arról azonban többféleképpen lehet gondolkodni – mutatott rá. A szupranacionális bíráskodásnak keretet kellene szabni, visszatérve a gyökerekhez – hangoztatta Trócsányi László.

A szintén a kerekasztal-beszélgetésen felszólaló Grégor Puppinck közölte: úgy látja, hogy az emberi jogok átalakultak az elmúlt évtizedekben. Az eutanázia például korábban ellentétes volt az emberi jogokkal, később azonban éppen fordított előjelű jogi következtetéseket vontak le az elfogadhatóságával kapcsolatban.

Az emberi jogok átalakulásának hátterében az áll, hogy a társadalom már másként értelmezi, ki az ember – vélekedett a könyv szerzője.
Szavai szerint a bíráknak nagy lett a morális tekintélyük, mint hogyha papok lennének.

Míg azonban a vallásokban nem kötelező hinni, a bírósági ítéletekben igen, mert ezt kívánja meg a jogrendszer.

Ilyen értelemben a bírák saját valóságot hoznak létre: ha kijelentik, hogy egy férfi nő lehet, akkor ezt el kell fogadni a mostani struktúrában – hangoztatta.

Azt mondta, hogy náluk, Franciaországban már a nép tartós létezése került veszélybe, pedig a cél az, hogy mind a franciák, mind a magyarok továbbra is éljenek. Kiemelte: nem tudja, gyermekei miként tudnak majd félelem nélkül kimenni az utcára. Franciaországot ma szétverik az individualizmussal, veszélybe sodorva a családot – jelentette ki Grégor Puppinck.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója köszöntőjében azt mondta, hogy ők is régóta foglalkoznak azzal a jelenséggel, amellyel a könyv. Ő ezt emberi jogi fundamentalizmusnak nevezte. A liberális, progresszív, neomarxista elképzelés lényege, hogy minden egyes emberi vágyból, késztetésből jogot lehet és kell formálni, kikényszeríthetővé téve azokat – hangoztatta.

Grégor Puppinck művében ennek a gondolkodásmódnak a konzervatív kritikáját lehet olvasni,

amelyet az Alapjogokért Központ is rendszeresen megfogalmaz – emelte ki Szánthó Miklós. Úgy vélekedett, hogy az emberi jogi fundamentalizmus végső soron emberellenes és mélységesen antidemokratikus, mivel sokszor éppen a népakarattal megy szembe.

Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója köszöntőjében azt mondta, hogy a Grégor Puppinck vezette Európai Jogi és Igazságügyi Központ valódi civil szervezet, amely embereknek, intézményeknek és államoknak egyaránt segít orvosolni a sérelmeiket. Örömét fejezte ki, amiért kiadhatták az igazgató művét. Az Embertelen jogok című könyv az MCC Press és az Alapjogokért Központ gondozásában jelent meg magyarul.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még