logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gyilkosság, átok vagy túladagolás? – 81 éves lenne Bruce Lee

| Szerző: hirado.hu
A Lee Jun Fan néven született hongkongi tehetség harcművészként, színészként, rendezőként, producerként és forgatókönyvíróként is tevékenykedett. A színész-harcművész óriási hatással volt a filmes világra. Kifejlesztette saját harcművészeti stílusát, a jeet kune do-t is.

 

Nyolcvanegy éve, 1940. november 27-én született Bruce Lee, Lee Jun Fan néven. San Franciscóban látta meg a napvilágot, a Bruce nevet egy ápolónő ragasztotta rá a kórházban. Apja, a hongkongi kínai opera sztárja akkoriban Amerikában turnézott. Fiát már három hónapos korában a kamerák elé vitte. Bruce egyéves volt, amikor a család hazatért Hongkongba, ahol hatéves koráig húsz filmben szerepelt.

Egyes történetek szerint tizenkét éves korában alaposan elverték, amikor katolikus iskolájának diákjai összetűzésbe keveredtek a brit fiúiskola tanulóival. Ezután kezdett komolyan sportolni: a kung-fu mester Jíp Man tanítványa lett, megismerkedett az ökölvívással, a dzsúdóval, a thai boksszal és táncolni is megtanult. A táncot és a harcművészetet ugyanolyan kitartással művelte, füzetébe 108 különféle tánclépést jegyzett le.

A tanulásban azonban nem jeleskedett, szülei attól is féltették, hogy a verekedések miatt bajba kerülhet, ezért San Franciscóba küldték.

A siker útja

Tizenkilenc évesen száz dollárral a zsebében szállt hajóra, s hamarosan már ő oktatta táncra a luxusosztályon utazókat. San Franciscóban egy vendéglőben és tánctanárként dolgozott, majd Seattle-be költözött, és beiratkozott az egyetemre filozófiát hallgatni.

Tanulmányait karatetanításból fedezte, idővel saját harcművészeti iskolát nyitott. Egyik tanítványával egymásba szerettek, 1964-ben összeházasodtak és Oaklandbe költöztek.

Bruce Lee fiával, Brandonnal (Fotó: wikipedia.org)

Kialakította a saját harcművészeti stílusát is. A Jeet Kune Do (a megtartóztatott ököl útja) az összes nyugati és keleti rendszert ötvözi, lényege a támadás elhárítása azonnali ellentámadással. Hatékonyságát gyorsan bebizonyította: amikor a rivális edzőterem vezetője párviadalra hívta ki, ellenfelét három perc alatt legyőzte. Leghíresebb technikája az egész közelről indított “egyinches ütés” volt, amely a nála sokkal súlyosabb ellenfelet is méterekkel röpítette hátra.

A filmszakma is hamar felfigyelt a tehetségre, első szerepét 1966-ban kapta, a Zöld darázs című akció-kalandfilmsorozatban.

Akrobatikus mozgása annyira gyors volt, hogy a kamerák nem tudták követni, azért arra kérték, mozogjon lassabban.

via GIPHY

Kipróbálta az aerobikot és a testépítést is, ám a túlerőltetés miatt 1970-ben hátsérülést szenvedett. Orvosai fél év kötelező pihenésre ítélték, ágyhoz kötve több film alapanyagát eszelte ki. A Warner stúdió le is forgatta az ötlete alapján készült Kung-fu című sorozatot, ám a főszerepet David Carradine kapta meg, nem pedig Lee.

Hazatérés

Csalódottan tért vissza Hongkongba 1971-ben, ahol legnagyobb meglepetésére sztárként üdvözölték. Úgy döntött, ha Hollywoodban nem engedték be az ajtón, bemegy az ablakon, és két filmszerződést is aláírt.

Az 1971-ben forgatott Nagyfőnök című filmje elsöprő sikert aratott Hongkongban, ezt követte a Tomboló ököl 1972-ben, amely 100 ezer dolláros költség mellett 100 millió dollár bevételt termelt.
A sárkány útja című nagysikerű klasszikust már a Bruce Lee által alapított filmcég gyártotta.

Minden idők legjobb kungfu filmje

Már forgatta a Halálos játszma című filmjét, amikor a Warner stúdió kapcsolt és villámgyorsan megíratta a Bruce Lee testére szabott, de a nyugati közönség számára is könnyen fogyasztható A Sárkány közbelép forgatókönyvét. Lee azonban nem volt megelégedve a forgatókönyvvel, azt szerette volna, ha a nézők a hollywoodi sallangoktól mentesen a kung fu-val ismerkedhessenek meg. Mivel a stúdió nem változtatott, két hétig nem jelent meg a forgatáson, s sikerült elérnie, hogy a harcjelenetek az ő elképzelésit tükrözzék. A Sárkány közbelép 200 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál és minden idők legnépszerűbb kung-fu filmje lett.

Bruce Lee (Lee Yuen Kam) A sárkány közbelép című film forgatásán (Fotó: MTI/Külföldi képszolgálat)

Gyilkosság, átok vagy túladagolás?

Az óriási sikerű film bemutatóját azonban Lee már nem élhette meg: egy hónappal korábban, 1973. július 20-án, alig harminckét évesen váratlanul meghalt. A hivatalos jelentés szerint szervezete érzékenyen reagált az általa bevett fájdalomcsillapító egyik összetevőjére, és az allergiás reakció végzetes agyi ödémát váltott ki.

A magyarázatot a rajongók az első pillanattól fogva vitatták: sokan gyilkosságról beszéltek, voltak, akik szerint Lee azért halt meg, mert rögeszméjévé vált a korai haláltól való rettegés, a babonásabbak átokról suttogtak. További találgatásra adott okot, amikor Lee fia, a szintén harcművész-filmsztár Brandon 1993-ban ugyancsak rejtélyes körülmények között hunyt el A holló című film forgatásán, amikor vaktöltény helyett éles lövedékkel lőttek rá.

Bruce Lee utolsó filmjét, a Halálos játszmát 1972-ben Hongkongban kezdte forgatni, de amerikai munkája miatt félbehagyta. Az alkotást halála után kimaradt jelenetekkel egészítették ki, néhány jelenetben hasonmásokkal helyettesítették és 1978-ban került a mozikba.

Bruce Lee életében csak öt filmet forgatott, hatása mégis beírta magát Hollywood legendái közé.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még