Az M5 Librettó című műsorában a nemrég elhunyt Oszter Sándorra emlékeztek halottak napján. Az adásból kiderült, hogyan találkozott először Latinovits Zoltán és Oszter Sándor, valamint az is, hogy Venczel Vera mit gondolt róla. Pályatársa, Benkő Péter felidézte, hogy Oszter Sándor nemcsak a szerepeiben, de az életben is igazi hős karakter volt, egy igazi betyár, akit a közönség nagyon szeretett. Elmondása szerint szenvedélyes ember volt. A műsorban elhangzott, hogy a nemrég elhunyt Venczel Vera titokzatos embernek tartotta Oszter Sándort, aki úgy tartotta, hogy önmagunk alakítása az egyik legnehezebb feladat az életben.