logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Vuk ma is könnyeket tud csalni Rátonyi Kriszta szemébe

| Szerző: hirado.hu
Jankovics Marcell születésének 80. évfordulója és az animáció világnapja alkalmából október 21. és november 4. között visszatérnek a közkedvelt rajzfilmkarakterek a közmédia csatornáira. Ennek kapcsán idézte fel Rátonyi Kriszta, a Duna Televízió műsorvezetője kedvenc gyerekkori meséit.
(Fotó: MTVA/Kaszner Nikolett)

„Örök kedvencem a Vuk, kedves és aranyos ez a karakter, nagyon szerettem gyerekkoromban. Sőt, nemrég újra is néztem, így felnőtt fejjel, és vannak benne olyan üzenetek, amelyek igazán ekkor érnek el az emberhez. Ráadásul egyes jelenetei, mint mikor a kis Vuk éhes és először vadászik, még most is könnyeket tud csalni a szemembe” – árulta el Rátonyi Kriszta gyerekkori kedvenc meséjéről.

A Duna Televízió műsorvezetőjénél a top 5-ben mindenképpen szerepel a Magyar népmesék, amelynek történeteit gyerekként sokat nézte, de a Macskafogó és A nagy hohoho horgász is mesés kedvencei között van. A Macskafogó a humora miatt, a Főkukac kalandjai pedig a horgászat miatt, amellyel az utóbbi években közelebbről is megismerkedett.

„Az elmúlt pár évben közelről is láthattam néhány horgászversenyt. Fantasztikus, miként zajlik a sporthorgászat, hogy micsoda emberi teljesítményt követel ez a sport” – mondta Rátonyi Kriszta, aki ötödik kedvencét is elárulta, ez pedig a Vízipók-csodapók.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még