logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Autentikus népzenei találkozót rendeznek Bonyhádon

Több mint száz produkcióval neveztek a Halmos Béla Országos Népzenei Találkozóra, amelyet október 16-án és 17-én 19. alkalommal rendeznek meg Bonyhádon.

Az eseményre énekes-hangszeres együttesek, szólisták jelentkezhettek gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában. A találkozóra 44 gyermek, 48 ifjúsági és 11 felnőtt népdal- vagy népzenei előadást várnak – mondta Juhász Józsa, a rendező Vörösmarty Mihály Művelődési Központ igazgatója az MTI-nek.

A versenyt hagyományosan a Kárpát-medencei magyarság és a magyarországi nemzetiségek autentikus népzenéjét megszólaltató amatőr előadók, népzenei iskolák növendékei számára hirdették meg.

Ennek megfelelően szinte valamennyi tájegység dallamait megszólaltatják a fellépők: lesz többek között szilágysági, kalotaszegi, gyimesfelsőloki, moldvai, udvarhelyszéki, gyergyói, gömöri, palóc, szatmári, ádámosi és füzesi népdal, népzene – tette hozzá az igazgató.

A produkciókat négytagú zsűri értékeli majd Eredics Gábor népzenész vezetésével. A rendezvény első napján a Dűvő zenekar ad koncertet, és táncházat is rendeznek.

A nagy múltú találkozót kétévente rendezi meg a bonyhádi művelődési központ, névadója, a 2013-ban elhunyt népzenész és népzenekutató, Halmos Béla egyik elindítója volt a bonyhádi rendezvénynek.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még