×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárt rendeznek a Bálnában

 

Mintegy 30 ország 120 kiállítójának részvételével, új helyszínen, a Bálna Budapest épületében rendezik meg október 7. és 10. között a 11. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásárt, együttműködésben a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivállal.

Az eddiginél valamivel nagyobb, 7000 négyzetméteres területen, több mint 500 magyar és nemzetközi művész több ezer munkáját bemutatva, számos kísérőprogrammal várja a látogatókat az Art Market Budapest – mondta el a képzőművészeti vásár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila alapító-igazgató.

Mint emlékeztetett, az AMB tíz év után költözik, egy olyan emblematikus helyszínre a Duna partján, amely elképesztő intenzitással épül be a város szövetébe, fizikailag közel a Müpához és a Budapest Music Centerhez (BMC).

Ledényi Attila elmondása szerint az Art Market Budapest rendkívül színes választékában Magyarország valamennyi jelentős kortárs képzőművészeti galériája jelen lesz, és több új szereplő is bemutatkozik:

jelentősnek ígérkezik például a latin-amerikai részvétel.

Az igazgató hozzátette, hogy az eddig sikeresnek bizonyult elemek nagy részét a Bálnában is visszahozzák, néhány újdonsággal kiegészítve. Az egyik új elem például a frissen indult Liszt Ünneppel – amelynek az AMB a képzőművészeti pillére lesz –, valamint a Magyar Divat & Design Ügynökséggel (MDDÜ) kialakított együttműködés.

Káel Csaba, a Liszt Ünnepet szervező Müpa vezérigazgatója elmondta: Liszt Ferenc neve világszerte ismert kulturális márka, szeretnék azonban izgalmas, vibráló egyéniségét átmenteni a 21. századba. Ennek érdekében indították az új, nagyszabású, összművészeti városfesztivált, amely a következő években országossá fog bővülni.

Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a képzőművészet és a formatervezés nagyon közel áll egymáshoz, de részben más közönséget szólít meg, ezért kölcsönösen előnyös az együttműködés az Art Market Budapesttel.

Az MDDÜ október 4. és 10. között rendezi meg a Bálna földszintjén 360 Design Budapest című kiállítását,

amelyhez beszélgetések, vezetett túrák és egyéb kísérőprogramok is kapcsolódnak majd – mondta el Bata-Jakab Zsófia.

Ledényi Attila kiemelte: csakúgy, mint a 360 Design Budapest kiállítás, az Art Market is kiemelt figyelmet fordít a régió kortárs művészetére, az AMB Visegrad Contemporary programsorozata külső helyszínek bevonásával immár művészeti fesztivállá szerveződik.

A vásár tucatnyi standján látható cseh, lengyel és szlovák vendégkiállítói jelenlét mellett kiemelt figyelmet érdemel a New Visegrad Photography tárlat, amely a négy ország kiemelkedő frissdiplomás fotográfusainak alkotásaiból válogat a Bálna Budapest földszinti kiállítótereiben – közölte, hozzátéve: a tárlat anyagából szabadtéri válogatás is látható lesz a Várkert Bazárban.

Szintén a fesztiválhoz kapcsolódik Vladimir Birgus, a cseh fotóművészet emblematikus figurája So Much, So Little című kiállítása a BMC kiállítóterében.

Ledényi Attila elmondása szerint 2014 óta lényegében az AMB szatellitvásárává nőtte ki magát az Art Photo Budapest, Közép-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vására, amely

a színvonalas kiállítási anyag mellett több csemegével is szolgál a fotóművészet iránt érdeklődőknek.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai partnerként több esemény létrehozásával is hozzájárul a fotóművészeti seregszemle sikeréhez, amelyek közül kiemelkedik Brandei Estesnek, a Sotheby's fotóművészeti igazgatójának szubjektív tárlatvezetése.

Idén is megrendezik az Inside Art nemzetközi műtárgypiaci konferenciát, amely jelentős nemzetközi szakmai személyiségek részvételével, előadások és panelbeszélgetések formájában ad bepillantást a művészeti élet és piac aktualitásaiba, trendjeibe, október 9-én pedig a Liget Budapest tart szakmai napot a konferencián.

Ledényi Attila az MTI kérdésére elmondta, hogy a rendezvény védettségi igazolvánnyal lesz látogatható. A képzőművészeti vásár részletes programja az esemény honlapján érhető el.