×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Magyar színészlegendák, akik nélkül el sem képzelhetnénk a 20. század magyar filmjeit

 

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883-as ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg szeptember 21-én. A magyar dráma napján a hirado.hu a 20. században élt magyar színészlegendákról emlékezik meg.

 

A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg ezen a napon, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyar drámairodalom értékeire, és új művek születését ösztönözzék.

A dráma ősbemutatóját 1883. szeptember 21-én a Nemzeti Színházban tartották. Az addig csak irodalmi körökben ismert drámát Paulay Ede igazgató, az intézmény főrendezője vitte színre.

A látványos sikerhez a színház technikai felszereltsége is hozzájárult: az első ízben alkalmazott villanyfény, a jól működő süllyesztő és a megnövelt színpad. A valódi sikert azonban a szereplők aratták: Nagy Imre Ádámként, Jászai Mari Évaként, Lucifer szerepében pedig a pályakezdő Gyenes László lépett színpadra, utóbbi haláláig megtartotta szerepét a Nemzeti Színházban.

A magyar dráma napja alkalmából pedig megemlékezünk a 20. században élt magyar színészlegendákról.

Sinkovits Imre

1928. szeptember 21-én született. Papnak készült, majd erdésznek, kertésznek, végül Jászai Mari írásait olvasva a színészet mellett kötelezte el magát. Sinkovits Imre a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész nevéhez számos legendás filmszerep fűződik, ezek közül is kiemelkedik A tizedes meg a többiek főszerepe. Főszerepet játszott a Két félidő a pokolban, az Egy szerelem három éjszakája és Latinovits Zoltán mellett, az Örkény István Tótékjából készült Isten hozta, őrnagy úr! című filmekben. Az Egri csillagok filmváltozatában Dobó István egri várkapitányt alakította, és a történelmi személyiségről elsősorban az általa megformált kép él a mai generációkban.

Sinkovits Imre Dobó István az Egri csillagok című film egyik jelenetében (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Sinkovits elemző és tudatosan építkező színész volt. Már érett színészként a nyitottabb rendezőktől rendszeresen megkapta a próbafolyamat elején a kérdést: „Imre, te hogy csinálnád?” És legtöbbször az elmondás helyett inkább odalépett, és megmutatta, hogyan is csinálná.

Sinkovits Imre Köves Ferenc és Domján Edit Zsóka szerepében Szakonyi Károly Életem, Zsóka...! című drámájának próbáján (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Legendás munkaszeretetéről és munkabírásáról sokat elmond az a humoros beszélgetés, amit egyik rendezőjével folytatott a Magyar Televízió büféjében, majd Rátonyi Róbert Kallus Lászlóval közösen jegyzett, Fejvadászat című kötetében írt le:

– Rémes, mennyi dolgom van. Huszonöt órát dolgozom naponta.
– Huszonöt órát dolgozol naponta? – kérdezte a rendező Sinkovitsot. – Hát ez hogy lehet? Hiszen a napnak csak huszonnégy órája van.
– Igen ám, csakhogy én egy órával korábban kelek fel.

Talán ennek az emberfeletti teljesítménynek köszönhetően tudott a színház mellett mindig időt szakítani a családjára is.

Sinkovits Imre és Gombos Katalin színművészek András fiukkal kislányuk, Sinkovits Mariann első lépéseit figyelik otthonukban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Nemcsak munkaszeretetéről és munkabírásáról volt híres, hanem arról is, hogy kevés olyan ember akad, aki nála szebben tudott volna szavalni. Sinkovits 1956. október 23-án tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál.

Sinkovits Imre színművész szaval a Parlament előtti tüntetésen a Kossuth téren az 1956-os forradalom idején (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Hihetetlen életművét áthatotta az alázatos, kemény munka, amellyel a huszadik század második felének egyik legnagyobb magyar színészévé vált. Életének utolsó estéjén is játszott.


Darvas Iván

Arisztokratikus, elegáns, mégis könnyed stílus, fanyar humor és hihetetlen tehetség – ez jellemezte Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színészt, kiváló művészt. Azt viszont lehet, hogy kevesen tudják, Darvas huszonegy évesen Várkonyi Zoltán, kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, filmrendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész tanácsára változtatta meg keresztnevét Ivánra, hogy megkülönböztesse magát Darvas Szilárd költő, humoristától.

Darvas Iván színművész (Fotó: Nemzeti Fotótár)

1957 májusában három évre ítélték, 22 hónapot le is ült, 1959. április 4-én szabadult. A színház nem vette vissza, segédmunkás lett a metróépítkezésen, majd egy gyárba került műanyagfröccsöntő munkásnak. Közben hetenként ostromolta beadványokkal a Művelődési Minisztériumot, ahol aztán a színházi főosztály vezetője közölte vele: sem most, sem tizenöt év múlva és egyáltalán semmikor nem léphet színpadra.

Végül 63-ban a Miskolci színházba térhetett vissza színészként, majd néhány évre a Vígszínházba szerződött.

Krencsey Mariann (Mariska) és Darvas Iván címszereplő szerelmi jelenete a Kisfaludy-házban, a Szigligeti Ede vígjátékából készített Liliomfi című film forgatásán (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Szinte mindent eljátszott, volt Rómeó és Orfeusz, emlékezetes alakítást nyújtott az Egy őrült naplójában, és egy ország imádta Liliomfiként, de olyan filmek is kapcsolódnak a nevéhez, mint a Szerelem, A tizedes meg a többiek és az Egy magyar nábob.

Darvas Iván Kárpáthy Abellino szerepében és Agárdi Gábor Kutyfalvy András szerepében a Jókai Mór Egy magyar nábob című regényéből készült film forgatásán (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Bessenyei Ferenc

A kétszeres Kossuth-díjas színművész, Bessenyei Ferenc szenvedélyesen szerette azt életet.

Nem volt gyerekkorom, nem volt ifjúságom! Én akkor születtem, amikor bekerültem a színházba. Attól kezdve lehetett életemet nyomon követni, onnantól kezdve van értelme figyelemmel kísérni. Nem tartozik senkire, ami addig történt velem” – mondta Bessenyei Ferenc egy interjúban.

A katonaságtól egy ígéretes állás mentette meg, méghozzá a Nemzeti Színházban, ahol szerződést ajánlottak neki. A 25 éves fiatal színésznek ez óriási szakmai elismerést jelentett, kivált mert úgy került be az akkor fénykorát élő társulatba, hogy még színiiskolát sem végzett. Bessenyei sokszor elmesélte, mekkora szeretettel fogadta őt Kovách Aladár, a színház igazgatója: „Két bottal járó, nagyon kedves ember volt, eldobta a botjait, megölelt. Nem is értettem, miért örülnek nekem annyira, azt sem tudták, ki vagyok.

Bessenyei Ferenc (Pompónius, udvarmester) és Sárdy János (Bob úrfi; György herceg) Huszka Jenő: Bob herceg című operettjének próbáján (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Bessenyei Ferenc és Tőkés Anna, Katona József: Bánk bán című drámájának előadásában a Nemzeti Színházban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Minden megpróbáltatás ellenére, Bessenyei Ferenc kiemelkedő alakításokkal írta be nevét örökre a színháztörténetbe. Volt Ádám (Az ember tragédiája), Kossuth (Fáklyaláng), Görgei (Az áruló), Pompónius (Bob herceg), Bánk bán és Galilei, átütő erejű tehetségével jelenítette meg Shakespeare, Csehov, Ibsen, Dürrenmatt műveinek főszereplőit is.

Szerepeivel kapcsolatban azt mondta, hogy Kossuth Lajos megformálását érezte magához a legközelebb, vele azonosult leginkább, mert úgy vélte, hogy ő gondolkozott helyettünk és értünk. Szerencsésnek tartotta magát, hogy egy olyan korszakban élt, ahol muszáj volt teremteni.

„Nincs titkom. Tárt karokkal éltem” – mondta egyszer, majd több riportert is figyelmeztetett arra, hogy „a temetésemre gyertek ki, ha nem esik az eső…”

Lehetett volna bármilyen idő, akkor is több százan rótták volna le a kegyeletüket, ahogy az történt is 2005. január elején.


Latinovits Zoltán

Negyvennégy év, amelynek közel fele pályán eltöltött esztendő – ennyi adatott meg a kivételes tehetséggel megáldott Latinovits Zoltánnak, aki – saját megfogalmazása szerint – színészként nagyobb lázzal, nagyobb hőfokon égett és élt, mint a többi ember.

Latinovits Zoltán 1931. szeptember 9-én született Budapesten, elmondása szerint nagyapja, Gundel Károly éttermében, és tragikus körülmények között halt meg 1976. június 4-én.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, Shakespeare: Rómeó és Júlia című drámájának címszereplői játszanak a Vígszínházban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Sokszínű tehetségét változatos karakterábrázolásokban bizonyította újra és újra. Az 1963-ban bemutatott Rómeó és Júlia főhőse volt az egyik leghíresebb színházi szerepe, amelyben Ruttkai Évával játszották az „elátkozott” szerelmeseket.

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színművész-házaspár otthonukban közös nagy szerepélményük, a Rómeó és Júlia emlékfotójával (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Talán nem is volt olyan nehéz megformálniuk a legendás szerelmes párost, hiszen legendás szerelem fűzte össze őket, kettejüket is. A miskolci színház Ilyen nagy a szerelem című darabjának próbáján ismerkedtek meg, az akkor még házas, Latinovitsnál négy évvel idősebb Ruttkai beugróként szerepelt. A találkozásra így emlékeztek vissza:

Latinovits: „Köszönöm, hogy látszódhattam maga mellett.
Ruttkai: „Maga nem látszódott, hanem élt. És ez a legtöbb.”

Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán otthonuk kertjében (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Ruttkai később elvált férjétől, Gábor Miklóstól, és tizenhat éven át volt Latinovits Zoltán társa, aki – önbizalomhiányából fakadóan – végig azon rettegett, hogy szerelme visszamegy volt férjéhez. Megismerkedésük emlékére minden premier előtt, fél 7-kor virágcsokrot küldött Ruttkai Évának az öltözőjébe.


Törőcsik Mari

Törőcsik Mari (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tudjátok, én képtelen vagyok szeretet nélkül élni. Minden áldott nap, amikor felkelek, arra gondolok, hogy mennyire csodálatos dolog az a rengeteg szeretet, amely engem körülvesz” – állította Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, háromszoros Kossuth-, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész. A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Soós Imre és Törőcsik Mari az 1955-ben készült Körhinta című filmben (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett szakának elsőéves hallgatójaként kapta meg Fábri Zoltán Körhinta című alkotásának főszerepét. 1956-ban a cannes-i filmfesztiválon sokakat megigézett törékeny alakja, kifejezőerejének gazdagsága, köztük volt Jean Cocteau író és Francois Truffaut rendező is. Utóbbi azt írta: „anélkül, hogy a húszéves művésznő tudott volna róla, ő volt a fesztivál legnagyobb sztárja, ő érdemelte volna az Arany Pálmát.

Főiskolás éveiben annyit forgatott, hogy három vizsgára nem jutott ideje, ezért diplomáját évtizedekkel később, az elmulasztott vizsgák pótlása nélkül kapta meg.

Az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar színművésze eljátszott mindent, amit színésznő eljátszhat: tragikus alakoktól komédiáig, társadalmi szerepektől zenés játékokig, karakterszerepekig.

A Lenke szerepét játszó Törőcsik Mari egyik jelenetét figyeli Hegyi Barnabás Kossuth-díjas operatőr és érdemes művész, Zolnay Pál rendező, Ledniczky Károly fővilágosító és Németh György segédoperatőr, a Négy lány egy udvarban című új magyar filmdráma forgatásán (Fotó. Nemzeti Fotótár)

Törőcsik Mari számára a színház jelentette az életet. Amikor 2009-ben a klinikai halál állapotából visszatért, régi barátja, az orosz rendező, Anatolij Vasziljev „visszarendezte” az életbe Kaposváron A naphosszat a fákon című előadásban. Később is betegeskedett, sokszor gyenge volt, ám amikor a színpadra lépett, elképedve figyeltük azt az erőt, tartást, energiát, amit a szerepén keresztül mutatott.

Törőcsik Mari idén áprilisban hunyt el, a kedvence a sárga rózsa volt, a tisztelői pedig beterítették vele a Nemzeti Színház bejáratát.


Tolnay Klári

Tolnay Klári színművésznő portréja (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tolnay Klárinak, az egyik legismertebb magyar színésznőnek különös tehetsége volt ahhoz, hogy kapcsolatot teremtsen a közönséggel.

A kisebb filmszerepek után az első sikert a Meseautó című vígjáték hozta meg számára 1934-ben, ekkor szerződtette a még színiiskolát sem végzett lányt a Vígszínházba Jób Dániel, aki előírta neki, hogy próba közben is figyelje a nagyokat: Somlai Artúrt, Csortos Gyulát, Gombaszögi Ellát, Rajnay Gábort, hogy megfelelően kitanulja a szakmát.

1936-ban feleségül ment Ráthonyi Ákos filmrendezőhöz, aki a második világháború után elhagyta az országot. Tíz évvel később, 1946-ban a Művész Színházban ismerkedett meg Darvas Ivánnal, a legendás szerelemből pedig házasság lett, amely 1958-ig tartott.

Bárdy György, Tolnay Klári és Darvas Iván Howard Fast: Harminc ezüstpénz című darabjának egyik jelenetében (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Tolnay Klári 1950-től haláláig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, itt aratta legnagyobb sikereit. Kiemelkedő alakítást nyújtott Molière A mizantróp című drámájában, a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájaként, mint Irina Csehov Három nővérében és Arkagyina a Sirályban.

Kozák László (Oronte), Tolnay Klári (Célimene) és Tímár József (Alceste) Molière A mizantróp című drámájának próbáján (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsára érkezett, 1990 és 1998 között öt színmű főszerepében is láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozás című művének öreg szerelmespárját.


Mezei Mária

Egyike lehetett volna a magyarországi színháztörténet legnagyobb drámai színésznőinek Mezei Mária, de legtöbb szerepében hősnők helyett csábító, búgó hangú végzet asszonyát alakított.

Mezei Mária színésznő (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Mezei Mária kora gyermekkorától azzal „zaklatta” édesapját, hogy színésznő szeretne lenni. Apja azonban hallani sem akart erről, mert a színészetet hazugnak tartotta, nem hitte, hogy álruhában is lehet harcolni az igazságért. Ennek ellenére apja mégis felvitte érettségiző lányát Pestre Hevesi Sándor rendezőhöz, döntse el ő: színésznő vagy tanárnő legyen belőle. A kitűnő direktor és színészpedagógus csak annyit mondott a vidéki lánynak: „fogyjon le tíz kilót, és jelentkezzen ősszel az akadémián”.

Erre akkor nem került sor, mert apja követelte, hogy lánya menjen férjhez. A színésznő engedett apja követelésének, férjhez ment, és beiratkozott a bölcsészkarra. Viszont ez az élet nem hozott számára boldogságot, így 1928-ban a színi pálya mellett döntött, és beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színitanodájába.

Mezei Mária színművésznő nyaralójának kertjében (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Az 1940-es években már igazi sztár volt, akire komolyabb szerepeket is osztottak, Bárdos Artúr például rábízta Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét. 1936-tól filmezett is, a vásznon az Aranyember Athalie-jaként mutatkozott be.

Mezei Mária 1944-ben, a német megszállás után nem vállalt fellépést, elmenekült a Tátrába, ahol rátalált hitére. Ezután, 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, de néhány év után a mellőzés lett a sorsa.

A kabarék, esztrádműsorok maradtak neki, éjszakánként bárokban énekelt sanzonokat, kísérője a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész volt. Éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, és zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban.