„(…) mille trecentenis ter septem Numinis annis,/ad sua septembris ydibus astral redit” – Krisztus ezerháromszáz és huszonegyedik éve/szeptember idusán visszafogadta az Ég” (Képes Géza fordítása – a szerk.) – ez a felirat áll a ravennai Szent Ferenc-székesegyház oldalkápolnájában a világirodalom egyik valaha élt legnagyobb és legismertebb költője, Dante Alighieri sírján.
Dante 1780-ban épült síremléke Ravennában. (Forrás: Wikipédia)Dante pontosan 700 évvel ezelőtti haláláról a mai napon hazánkban és világszerte is számos helyen – első sorban Olaszországban – kiállításokkal, rendezvényekkel emlékeznek meg. Danténak a magyar irodalomban és képzőművészetben megjelenő hatásait mutatja be például a Silány időből az örökkévalóba című kamarakiállítás, amely kedden nyílik Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeumban az itáliai mester halálának 700. évfordulója alkalmából.
Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtában pedig Dante 700 címmel nyílik régi, muzeális könyveket is bemutató kiállítás.
Beatrice, avagy a halhatatlan szerelem
Dante valószínűleg 1265 májusában született, régi nemesi családban: ükapja, Cacciaguida – akinek feleségétől az Alighieri név származik – megjelenik a Paradicsom XVI. énekében is.
A gyermek Dante szerzetesiskolákban tanult, a retorikában az enciklopédikus tudású Brunetto Latini volt a mestere, az ő révén Arisztotelész, Cicero és Seneca művei, valamint a Biblia váltak műveltségének alapköveivé. A retorika mellett jogot, orvostudományt és művészeteket tanult a bolognai egyetemen, ezáltal rendkívül széleskörű és mély tudásával a kor egyik legműveltebb emberévé vált.
Kilencéves korában találkozott először leendő múzsájával, Beatricével, akit műveiben a világirodalom egyik legismertebb nőalakjává tett.
Dante és Beatrice a kertben, 1903, pre-rafaelita stílusú mű, a tortonai Cesare Saccaggi festőművész. (Forrás: Wikipédia)Dante 1274 tavaszünnepén ismerte meg a nyolcéves, bíborszínű ruhát és virágkoszorút viselő Beatricét. Az Új élet című művében a következőképpen ír erről a pillanatról: „Ettől fogva számíthatom, hogy Ámor eluralkodott lelkemen, mely tüstént meghódolt neki, s képzeletem adta erejénél fogva oly erősen hatalmába vett, hogy mindent kénye-kedve szerint kellett cselekednem.” A lány, aki még igen fiatalon a neves bankár, Simon de Bardi felesége lett, 1290-ben bekövetkezett halála mélyen lesújtotta a költőt.
1294-ben Beatrice emlékére Dante összeállította első jelentős költői művét, az Új élet című lírai regényét, amely az új irodalmi stílus, a dolce stil nuovo minden jegyét magán viseli. Beatrice alakja itt már a magasztos és tiszta középkori szerelem örök érvényű jelképévé vált.
Tanult Bolognában is, ahol nem a kora divatos jogi iskoláit látogatta, hanem a retorikai ismereteket nyújtó iskolákat részesítette előnyben. Itt ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Guido Cavalcantival. Természettudományos ismereteit a Paradicsomban is emlegetett, Hippokratész-követő Taddeo di Alderatto bővítette. Ezen ismereteit használta fel Dante a Színjáték című művében, amikor némely testi jelenségeket lelki folyamatokkal párosított össze: szinte orvosi leírását adja az indulatoknak, betegségeknek, szenvedéseknek. Ekkortájt annak érdekében, hogy politikai hivatalhoz jusson, Dante belépett az orvosok, gyógyszerészek és festők céhébe.
Dante ifjú éveiben különféle sportokat is űzött, mint például a kutyákkal vagy sólymokkal űzött vadászatot.
Beatrice halálát követően Dante szülei akaratának engedelmeskedvén megnősült. Felesége Manetto Donati lánya, Gemma Donati lett. A házasságot a szülők már 1277-ben elhatározták, az esküvő 1293 körül volt. Boccaccio Dante-életrajzában Dante feleségét gyanakvó, önző asszonynak írta le, olyannak, aki megtiltotta férjének, hogy más emberek társaságában töltse idejét, és mint aki korlátozta férjét abban, hogy a tudománynak, az irodalomnak szentelje magát. Azonban Boccaccio beszámolóján kívül semmi más nem tanúskodik Dante boldogtalan házasságáról. Valószínűleg az egyébként nőgyűlölő Boccaccio túlzásaival lehet itt dolgunk.
Elárulva és száműzve
Gemma több gyereket is szült, hogy pontosan hányat, azt nem tudni, csupán annyit, hogy biztosan volt két fiú, Jacopo, aki pap, és Pietro, aki vagyonos bíró lett.
A Dante-kutatások mai álláspontja szerint azonban Danténak egy lánya is volt, Antonia, aki azonban amikor apácának állt, felvette a Beatrice nevet.[13]
1289-ben, huszonnégy évesen Dante a firenzei lovasság első soraiban harcolt az arezzói ghibellinek ellen folytatott campaldinói csatában.
A tanulmányok és a magánéletének viszontagságai sem mentesítették Dantét az alól, hogy korának viharos politikai életét is figyelemmel kísérje. Mivel az értelmiségieket és művészeket tömörítő testületnek, az „orvosok céhének” tagja volt, az Igazságszolgáltatási szabályzat alapján közhivatalt vállalhatott. Részt vett több firenzei tanácsban, majd priornak választották és 1300. június 15-étől augusztus 15-éig ő irányította szülővárosa közéletét.
Politikusi pályafutását az igazságszeretet, pártatlanság, a haza szeretete és a pápák iránti erős bizalom jellemezte. Dante idejében a firenzei polgárság két pártra szakadt: a pápa híveit tömörítő guelfekre és a császár híveire, a ghibellinekre. A guelfek további két ágra szakadtak: a szélsőséges pápapárti fekete guelfekre és a fehér guelfekre, akik közel álltak a ghibellinek hadállásaihoz. Dante úgy látta jónak, hogy a pápák inkább az egyház ügyeivel foglalkozzanak, a világi dolgok irányítását pedig az arra illetékesekre kéne hagyniuk. Bár Dante a fehér guelfek táborát erősítette, a híres krónikaíróval Dino Compagnival együtt, mégis közvetítő szerepet vállalt a fehér és a fekete guelfek közötti viszály mérséklése érdekében.
Míg Dante a pápánál járt el követként a pártok érdekében, 1301. november 1-jén Charles de Valois, akit VIII. Bonifác pápa azért küldött Firenzébe, hogy béketárgyalásokat folytasson a két ágra szakadt guelfekkel, átjátszotta a hatalmat a feketék kezére. A fekete guelfek, miután magukhoz ragadták a hatalmat, kegyetlen bosszút álltak fehér riválisaikon: Dantét 5000 forint pénzbírságra és két év száműzetésre ítélték, javait pedig elkobozták. Ezt az ítéletet, mivel Dante nem jelent meg az idézésen, 1302. március 10-én máglyahalálra változtatták. Danténak menekülnie kellett, és soha többé nem sikerült visszatérnie szülőföldjére.
Családját nem vihette magával. Felesége és gyermekei Firenzében maradtak, biztonságukat garantálták az asszony fekete guelf rokoni kapcsolatai, ugyanis távoli unokatestvére volt a fekete guelf vezérnek, Corso Donatinak. Ugyancsak rokoni kapcsolatainak köszönhetően a feleségének sikerült a családi birtokból is megmentenie egy részt.
Luca Signorelli Dante freskója (részlet), katedrális, Orvieto. (Forrás: Wikipédia)
Száműzetését Guido Salvatico házában kezdte. 1302. június 8-án jelen volt a sangodenzói egyezmény létrehozásánál, amely megteremtette a száműzött fehér guelfek szövetségét. A szövetség titkári feladatait Dante látta el; városról városra utazott, hogy szövetségeseket és támogatókat szegődtessen a fehér guelfek mellé.
1305-ben Padovába ment, ahol Giovanni Bonandrea ókori írókról tartott előadásait hallgatta. Ugyanitt, ugyanekkor asztrológiát is tanult Pietro d’Albanótól.
A Pietra-versek
1306-ban elhagyta Padovát, hogy Sarzanába utazzon és Francesco Malaspinának ügyvédeskedjen a luni püspökkel folytatott tárgyalásokon. Ekkoriban Moruello Malaspina házában lakott. 1307-ben a Guidi da Romena család házában vendégeskedett. Egyes feltételezések szerint erre az időszakra tehetők Pietrához írt kemény, szenvedélyes szerelmes versei is. E költemények múzsáját nem ismerjük.
Keserű, érett stílusuk élesen elüt a Beatrice által ihletett versektől:
Göndör, fonott fürtjét ha elkapom majd,
mely vadságban a korbáccsal vetekszik:
virradattól napestig
tartom, kegyetlenül marokra fogva,
s nem kimélem e szép gyilkost, e tolvajt:
cirógatom, mint őzikét a medve(Képes Géza fordítása)
A rejtett korszak
Biztosan ebben az időszakban keletkezett alkotások a Versek című kötet második felében összegyűjtött versek. Ezeket a költeményeket egyes kritikusok, mint például Gianfranco Contini (1912–1990) olasz irodalomtörténész is, Dante második „rejtett stílusának” (trobar clus) nevezték. 1307 körül visszakerültek hozzá korábbi irományai, valószínűleg ekkor kezdte el megírni a vázlatokban levő Isteni színjáték című művét. Az ezt követő időszakot, egészen 1310-ig, Dante „rejtett” korszaka néven szokás említeni. Olyan nagy jelentőségű művei keletkeztek ezekben az években, mint a Vendégség (Convivi) és a A nép nyelvén való ékesszólásról (De vulgari eloquentia), valamint több szerelmes és allegorikus költemény is.
1309. január 6-án a ghibellinpárti VII. Henriket, Luxemburg hercegét, V. Kelemen pápa akaratából és megbízásából Németország királyává koronázták. Koronázása után Henrik sereget gyűjtött, hogy megszilárdítsa itáliai hatalmát, és hogy Rómába utazzon, ahol fejére helyezhetik a császári koronát. Dante episztolában kérte Henriket, hogy ne a lombardiai városokat ostromolja, hanem foglalja el Firenzét. Firenze városa azonban visszaverte Henrik hadseregének ostromát, Henrik pedig, akit 1312-ben császárrá koronáztak, Siena mellett váratlanul meghalt.
VII. Henrik halála után Dante feladta a reményt, hogy valaha is visszatérhessen szülővárosába, így átkelt az Appennini-Alpokon és Romagnába ment. Itt Guido Novello da Polenta vendége volt; házában 1318-tól egészen 1321. szeptember 14-én bekövetkezett haláláig talált otthonra. Halálát malária okozta.
A Komédia
Gondoljatok az emberi erőre:
nem születtetek tengni, mint az állat,
hanem tudni és haladni előre!(Fordította: Babits Mihály)
Az Isteni színjáték (olaszul: Divina Commedia) Dante fő műve, egy elbeszélő költemény, amelyen 1307-től egészen 1321-ben bekövetkezett haláláig dolgozott. Az „isteni” jelző eredetileg nem része a címnek, ezt Boccaccio tette hozzá.
A Commedia címet maga a szerző a következőképpen indokolta: „A komédia a költői elbeszélés egy neme, mely minden egyébtől különbözik; anyagát illetőleg abban különbözik a tragédiától, hogy emez eleinte csodálatos és nyugodt folyású, végén szennyes, borzadalmas; a komédia ellenben valami visszással kezdődik és boldogan végződik. Hasonlóképp különböznek az előadás módjában is: a tragédia magasztos, fenséges hangon szól, a komédia egyszerű, alázatos hangon”.
Dante Alighieri itáliai költő és filozófus Isteni színjáték című elbeszélő költeményének egyik kézirata a madridi Spanyol Nemzeti Könyvtár egyik kiállítótermében 2021. június 30-án. (Fotó: MTI/EPA/EFE/J. P. Gandul)A mű a maga egészében csak a költő halála után lett ismeretessé; életében csak egyes énekeit ismerték. De mihelyt Dante fiai a legelső teljes példányt közzétették, száz meg száz másolatban terjedt el az egész világon; a könyvnyomtatás feltalálása után pedig egyike volt a legelőször és legtöbbször sokszorosított könyveknek.
Többek szerint a világirodalom legnagyobb költeménye, a három legnagyobb vallásos eposz egyike, vagy legalábbis a középkor legnagyobb allegorikus alkotása.
Az 1300-ban harmincöt éves Dante korának szánalmas politikai helyzetén elkeseredve kezdett hozzá a „Commedia” című művének.
Pokoljárás és paradicsomi látogatás
A Pokolban és a Purgatóriumban a múlt emberei mellett, Dante kortársaival is találkozunk. A költő olyan lelkeket mutat be akiknek életük és haláluk valamiképp nyomot hagyott a korabeli társadalmon. E lelkek és történeteik bemutatásával bepillantást nyerhetünk a kor nézeteibe, szokásaiba, hétköznapjaiba. Ilyen történet például az előre megrendezett házasságokból adódott tragédiák (Francesca da Rimini esete), vagy Dante apja unokaöccsének Geri del Bello az esete, akinek halálát családja nem bosszulta meg, ami abban a korban nagy gyalázatnak számított, ugyanis akkoriban a vérbosszút kötelezőnek tekintették.
A száz énekből álló alkotásban, Szerb Antal véleménye szerint: „A Divina Commedia minden részének, azt mondják, hármas az értelme: az első a szó szerinti értelem, a másvilági útleírás, a második a rejtett politikai vonatkozás, a harmadik pedig a vallási igazság, a lélek útja Isten felé.”[15]
Az Isteni színjáték három helyszíne közül a Pokol a legzordabb: alvilági tűztől megvilágított, rettenetes viharoktól megtépett, vad szirteken elterülő táj, mely káromkodásoktól, szitkoktól és jajongástól hangos. A bűnösök személyiségük börtönébe vannak bezárva, így sohasem szabadulhatnak.
Dante és Vergilius 1300. április 10-én, húsvét vasárnapjának reggelén érkezik egy új helyszínre: a Purgatórium kapujához. A Purgatórium fejezetének első énekében olvashatunk arról, hogy milyen célt szolgál ez a túlvilági hely: „ahol kitisztul az emberi szellem/ s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója”.
Mivel Vergilius pogányként élt és halt meg nem léphet be a Paradicsomba így innen, Dante ifjúkori szerelme, Beatrice és Szent Bernát veszi át a költő vezetését.
A Paradicsomban tett útjával, Dante a hitigazságok mélységeit, majd a Szentháromság titkát szemlélteti.
Szász Károly készítette el elsőnek Dante Isteni színjátékának teljes magyar nyelvű fordítását. Művét három kötetben publikálta:
Dante Commediájának ma is használt magyar nyelvű fordítását Babits Mihály készítette el. A Babits-fordítás az első kiadása óta számos újabb kiadást élt meg.
A Pokol új fordítása Baranyi Ferenc tollából jelent meg 2012-ben. Legújabban Nádasdy Ádám fordításában jelent meg a teljes Isteni színjáték 2016-ban.
Ferenc pápa: Dante a remény prófétája
A “remény prófétájaként” méltatta Ferenc pápa Dante Alighierit (1265-1321) az olasz nemzeti költő halálának 700. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat nyitónapján, csütörtökön nyilvánosságra hozott apostoli levelében.
A Candor lucis aeternae (Az örök fény ragyogása) című írásban az egyházfő méltatta Dante mesterművét az Isteni színjátékot is.
Az Isteni színjátékot kezében tartó Dante (freskó). (Forrás: Wikipédia)Az elmúlt évben nyilvánították március 25-ét Dante-nappá. A hagyomány szerint ezen a napon kezdődött meg Dante utazása a pokolba az Isteni színjátékban.
Erőt, reményt ad és vigaszt nyújt a verseposz Ferenc pápa írása szerint.
“Ebben a különleges történelmi pillanatban, amelyet sok árnyék és az emberiséget mélyre húzó helyzetek, a bizalom és a jövő kilátásainak hiánya jellemez, Dante, a remény prófétája és az ember boldogságért való küzdésének szemtanúja ma is olyan szavakkal és példával ajándékoz meg minket, amelyek új lendületet adhatnak utunkon” – olvasható az írásban a Vatikáni Rádió közlése szerint.
Ferenc pápa levelében Dante fő művének megismerését javasolja a híveknek: “Kifejezetten bátorítom a művészeket, vegyenek kölcsön Dante költészetéből egy hangot, a szívet, egy formát, színeket és így a szépség eszközével a mesterhez hasonlóan kommunikálják és terjesszék a legmélyebb igazságot. A hanggal, amely a mindenkori művészet sajátja, terjesszétek a béke, a szabadság és a testvériség üzenetét”.