×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Le sem bírta venni a szemét a walesi herceg az egyik legnagyobb magyar primadonnáról

 

171 évvel ezelőtt született a nemzet csalogányaként ismert színésznő, Blaha Lujza. Azonban nemcsak a nemzet csalogánya volt ő, hanem a Nemzeti Színház első örökös tagjaként is bevonult a történelembe.

Reindl Ludovika, vagy ahogy mindenki ismeri Blaha Lujza, a nemzet csalogánya 1850. szeptember 8-án született Rimaszombatban. Apja, Reindl Sándor ugyan huszártisztként végigharcolta a szabadságharcot, később azonban Várai néven vándorszínésznek állt. Anyja, Ponti Aloiza színésznő volt. Blaha Lujza hamar belekóstolhatott a színházi életbe, gyerekként a kulisszák mögött, a próbák és előadások légkörében nőtt fel. Ha kiszakadhatott a kulisszák mögül, akkor a falusi gyerekekkel játszott, figyelte, tanulta nótáikat, majd ő is énekelte azokat.

Énekes képességeit hamar kamatoztatta, 1855-ben,

ötévesen lépett először színpadra Mezőtúron, ahol a felvonások között énekelt.

Akkor még édesapja művészneve után Várai Lujzaként ismerték meg, később pedig – gyámapja után – Kölesi Lujzaként lépett színpadra.

Első férjével, Blaha János cseh származású karmesterrel 16 évesen házasodott össze 1866 februárjában Szabadkán. Tőle kapta zenei képzését. A korrepetitor szép és tehetséges tanítványa kedvéért még magyarul is megtanult. A színésznő 41 évesen, tüdőbajban meghalt férje nevét – bár még két házasságot kötött – élete végéig viselte.

Második férje Soldos Sándor, Heves megyei földbirtokos volt, akivel 1875. szeptember 20-án kelt egybe. Harmadik házasságát báró Splényi Ödön rendőrtanácsossal kötötte, 1881. február 27-én.

Első férje halála után került Budapestre, a Nemzeti Színházhoz, ahol népszínműben, operettben és operában egyforma sikerrel szerepelt. Az 1875-ben megnyílt pesti Népszínház tagjaként 1883-ban elsöprő sikerrel vendégszerepelt a bécsi Theater an der Wienben, 1884 és 1885 között pedig Feleky Miklós társulatához csatlakozva a Várszínházban játszott, majd újra visszatért a Népszínházhoz.

Ahogy a naplójából kiderül, budapesti látogatásakor még a walesi herceg sem mulasztotta el megnézni őt a Népszínházban egy „piros csizmás” szerepében. Sőt, le sem bírta venni szemét a színpadról.

Egy-egy dalt páholyából kihajolva hallgatott, majd lelkesen tapsolt, hogy megismételjék. A trónörökös el volt ragadtatva, s felvonás közben gróf Károlyi István kíséretében lement a színpadra, hogy Blaha Lujzát személyesen is megismerje,

és átadja neki a magával hozott bokrétát.

Blaha Lujza így ír a neves eseményről: „Az én öltözöm ajtaja éppen szembe esik a színpadi ajtóval. Ezt kitárták hát és a színház apraja-nagyja onnan nézte, hogy hogyan jön hozzám az angol királyfi. Ő a páholy-folyosó felöl jött Károlyi Pistával és úgy lépegetett a társalgón, meg a folyosón át, mintha soha életében másutt nem is járt volna, csak éppen itt. Istenem, hogy dobogott az én szívem, mert bizony nagy dolog ám szemben állni egy ilyen nagy úrral, aki valamikor oly hatalmas fejedelem lesz. (...) Kedvesen bókolt nekem, azt mondta, hogy neki mindig nagyon tetszettünk mi magyarok, de most még kétszeresen jobban tetszik neki itt minden, amióta engem nótázni hallott.” (Blaha Lujza: Életem naplója)

Mindezek mellett a profizmusát, népszerűséget egyéb kordokumentumok is őrzik. Haynald Lajos, a tudós lelkű bíborosérsek például a következőket írta Liszt Ferencnek címzett egyik levelében: „Blahánéról pedig, kiről leveledben említést tettél, elég legyen, ha annyit mondok, hogy soha művész vagy művelt ember nem volt, kinek minden szavában annyi magyarság, zamatosság nyilatkozék meg, mint őbenne.

Ady Endre pedig a Blaháné című versében így írt róla: Soha igazabbat, soha jobbat, szebbet!, / Óh, be nagyon kellett, / Óh, be nagyon kellett ez a csoda-asszony, / Hogy ebből a földből életet fakasszon / S magyar legyen értünk. / Szépséges nagyasszony, / Mi szent magyar vérünk, a mi tisztább vérünk: / Ha itt több lesz a vér, ha itt több lesz a hit. / Teáltalad élünk, / Ezer év mulva is Terólad mesélünk!

A színésznőt azonban soha nem ragadta el a siker. Mindig egyszerű, erős és egyenes maradt.

A Nemzeti Színház pedig miután 1901-ben útjára indította az örökös tagság intézményét, az első kitüntetettjének az akkor már három évtizede ott játszó Blaha Lujzát választotta.

A kitüntetést Széll Kálmán akkori miniszterelnök adta át.

A nemzet csalogánya ötvenöt évesen, 1910-ben vonult vissza. Búcsúelőadását a Nemzeti Színházban tartották, ahol a Tündérlak Magyarhonban című népies vígjátékban lépett fel. Ezt követően már csak ritkán szerepelt.

Néhány csendes év után, 1926. január 18-án halt meg. Két nappal későbbi temetését egy ország gyásza kísérte,

a szertartást a korabeli krónikások Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc búcsúztatásához hasonlították.

Kérésének megfelelően a Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. Ravatalánál pedig kétszáz fős cigányzenekar muzsikált.

Blaha Lujza sírja a Fiumei úti sírkertben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A színésznő emlékét mind a mai napig megőrizte a nemzet, 2020-ban születésének százhetvenedik évfordulóján például a Turay Ida Színház a színésznő naplóját felhasználva egy kamaradabot készített az életéről. A nemzet csalogánya című előadásban Hűvösvölgyi Ildikó kelti életre a magyar színháztörténet egyik leghíresebb énekes színésznőjét, Blaha Lujzát.