×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Különleges erőt tulajdonítanak a Machu Picchu falainak

 

110 éve talált rá a világ hét új csodája közé tartozó romvárosra Hiram Bingham, amerikai régész és történész. Az inka város funkciójával kapcsolatban több feltételezés is létezik. Az biztos, hogy egy inka uralkodó építtette, és hogy az építkezéskor kézi erővel szállították a köveket a hegyen. Jelenlegi lakói közé tartoznak a lámák és az alpakák, a turisták kedvenc szelfialanyai.

A Machu Picchu, az Inka Birodalomból maradt romváros 1450 körül épült, és 2450 méteres magasságban helyezkedik el az Andokban, a perui Cuzco (vagy Cusco) megyében. A Machu Picchu Peru leglátogatottabb helyszíne. A megye fővárosa, Cuzco a legközelebbi város, ám a látványosság még ettől is 112 kilométerre található. 1983 óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel, valamint 2007. július 7-én a világ hét új csodájának egyike lett. A hegy neve öreg csúcsot jelent.

Hiram Bingham, amerikai régész és történész 1911. július 24-én fedezte fel újra a Machu Picchut. Azért újra, mert nem ő volt az első, aki ott járt, de amikor a csapatával elért a romvárosba, már rég elfeledettnek számított, és ez lett a látványosság felfedezésének hivatalos dátuma. Bingham egyébként az inkák elveszett városát kereste, Vilcabamba városát, ahova a spanyolok 1532-es megérkezése után az inkák menekültek. Azt hitte, ide érkezett el 1911-ben, ezért vált híressé az inkák elveszett városaként Machu Picchu. A felfedezés 110. évfordulójának alkalmából összegyűjtöttünk néhány érdekességet a titokzatos romvárosról.

Vitatják, hogy Machu Picchu valóban elfeledett volt-e, mert Bingham megérkezésekor három farmercsalád élt ott. (Bár nem tudni, az inkák mikor és hogyan hagyták el a várost, a legvalószínűbb az, hogy a 16. században himlőjárványban hunytak el az ott élők). A felfedező egyébként Indiana Jones alakjának ihletője.

A Machu Picchu a felfedezésének századik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen 2011. július 7-én kivilágították a romvárost. A Machu Picchut Hiram Bingham amerikai régésznek, felfedezőnek köszönhetően ismerte meg a világ (Fotó: MTI/EPA/Raul Garcia)

1867-ben Augusto Berns bányászat céljából céget alapított, és kifosztotta a romvárost.

Bingham, az amerikai régész 1911. július 24-én érkezett az Andok láncai között fekvő fellegvárba egy expedíció élén, és valószínűleg Berns akciója miatt a helyszínen nem találtak már aranyat, pedig az az inka kultúrában fontos szerepet játszott.

Mivel az inka kultúrában nem ismerték a kerekeket, és igavonó állatokat sem használtak, az építkezés során a hatalmas köveket kézi erővel szállították. A kőtömbök a hegygerincet borító, töredezett gránitból készültek. Ezeket feltehetőleg olyan hosszú és erős kötelekkel húzták, amelyeket növényi és állati eredetű rostokból összefont vastagabb szálakból sodortak.

Az építéskor nem használtak semmiféle kötőanyagot, de a precízen vágott nagyobb kövek szoros egymáshoz illesztése olyan pontos, hogy még egy bankkártya sem fér közéjük.

Peru térsége meglehetősen földrengésveszélyes terület, a romváros pedig két törésvonalra épült, mégis földrengésálló, mégpedig az építkezés technikájának köszönhetően, azaz a pontos illesztéseknek és a teraszos elrendezésnek. A több száz teraszos inka építmény kövei megremegnek ugyan, de a helyükön maradnak. Ha nem így épült volna, talán már nem lenne hova ellátogatnia a turistáknak. Vannak olyan vélemények viszont, hogy a város a nagyszámú látogató miatt ma már nem bírna ki egy efféle természeti katasztrófát.

Ugyanakkor régészek szerint már az építkezés során érhette olyan kár, amelyet földrengés okozott. Nemzetközi szakemberek által végzett kutatás szerint az, hogy a felsőbb részek sokkal elnagyoltabban illeszkedő, kisebb méretű kövekből állnak, arra utal, hogy még az építkezés idején valamilyen krízishelyzet állhatott fent. Három templomon 142 pontot találtak, amelyeket földrengés által okozott elváltozásoknak ítéltek meg.

A Machu Picchu mellett helyezkedik el a Huayna Picchu vagy Wayna Picchu, ahova szintén érdemes felmászni, mert gyönyörű kilátás nyílik a romvárosra. Limitált azonban, hogy mennyien tartózkodhatnak fent a csúcson, mert meglehetősen veszélyes. A turistáknak egy nagy könyvbe be kell írni a nevüket, amikor felmennek, és lefelé is be kell jelentkezni, hogy elhagyhassák a csúcsot. A Wayna Picchu egyébként fiatal csúcsot jelent, a hegy pedig közel 2700 méter magas.

Kilátás a Wayna Picchuról a Machu Picchura:

Több feltevés is van, hogy miért építették. Azt lehet tudni, hogy Pacsakutek Yupanki inka uralkodó parancsára építették, ám valódi funkciója ismeretlen. Bingham egyik feltételezése az volt, hogy az uralkodók szülőhelyeként szolgált, de hűvösebb klímája miatt királyi nyaralóhely is lehetett. Elhelyezkedése miatt nagyon jó helyszín csillagászati megfigyelésekhez, és az szinte biztos, hogy efféle megfigyelések, valamint vallási szertartások helyszíne volt. A teraszok miatt pedig olyan feltételezések is vannak, hogy agrobiológiai kísérletek színhelyeként is funkcionált. Különleges elhelyezkedésének köszönhetően nagyon jó erődként is szolgált.

Az inkák fontos szerepet tulajdonítottak a természetnek, a romváros falainak pedig sokan máig különleges természeti erőket tulajdonítanak. Ezért sokan a falakra teszik a kezüket az odalátogatáskor, hogy érezzék ezt az életerőt.

A Machu Picchut naponta 2500-an, a Wayna Picchut pedig naponta maximum 400-an látogathatják. Ezért érdemes előre jegyet foglalni a túrára.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy a Wayna Picchu megmászásakor az időjárás keresztülhúzhatja terveinket, mert időnként a felhők megülnek a hegyen, és eltakarják a csodás kilátást a Machu Picchura. Megközelíteni a legegyszerűbben Cuzco, Peru inka fővárosa felől lehet. Onnan személyszállító kisbuszok viszik a látogatókat ahhoz a ponthoz, ahonnan egy meglehetősen drága luxusvonattal, vagy pedig gyalog a folyó partján lehet továbbmenni.

A város különleges lakói és a turisták kedvencei egyébként az ott élő lámák és alpakák, az állatok szabadon mászkálnak a területen.

A koronavírus idején, mint megannyi más látványosság, a Machu Picchu is bezárt, 2020 márciusában. Az újranyitáskor 2020. november 1-jén ünnepséget rendeztek.

A Machu Picchu újranyitása alkalmából tartott ünnepség Cuscóban (Fotó: MTI/EPA-EFE/Paolo Aguilar)