Béli Ádám: A Petőfi TV és a Petőfi Rádió vezetése egy megvalósult álom

 

„Azt szeretném, hogy ne feltétlen azokat a zenekarokat hallják és lássák a Petőfi tévében és rádióban az emberek, akik fesztiválokon lépnek fel, hanem azok jelenjenek meg a fesztiválszínpadokon, akiket mi a Petőfi tévében és rádióban játszunk" – mondta Béli Ádám az Origónak, aki április elseje óta az M2 Petőfi TV és a Petőfi Rádió és az internetes tartalmak csatornaigazgatója.

„Nem zárkózik el sem a tévé sem a rádió az elefántcsonttornyába. Aki megkeres minket, annak válaszolunk”mondta a lapnak. Béli Ádám a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán végzett, játszott a Centrál Színházban, nagyjátékfilmben, aztán úgy döntött, mégis filmgyártással szeretne foglalkozni.

Úgy fogalmazott: „Éreztem valamiféle nyomást színészként, hogy oldalt kell választani. És többször éreztem azt is, hogy ha az én vidéki, alapvetően konzervatív identitásomat vállalva szeretnék dolgozni abban a közegben, amiben kezdtem a szakmát, akkor a közegellenállás összeroppant.

„Célunk az, hogy a közmédia eszköztárával láthatóvá és hallhatóvá tegyük azokat a kortárs popkulturális értékeket, amelyekben bővelkedünk a Kárpát-medencében” – tette hozzá.

A Petőfi TV és Rádió csatornaigazgatója beszélt terveiről, a Petőfi-projektről és arról is, hogyan működnek együtt a Petőfi Irodalmi Múzeummal.

A teljes interjút az Origón olvashatja.