×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Színészsorsok – akik ellenálltak a kommunista ideológiának

 

Az 1948-tól uralkodóvá váló kommunista ideológia a színházak műsorpolitikáját és a színészek életét is meghatározta. Aki az eszméknek ellenállt, ellenségnek minősítették és jöttek a koncepciós perek, illetve a rendőrségi akciók. Egyikük volt Darvas Iván, az ő születésnapja alkalmából néhány kiváló színművészünk sorsát idézzük fel a kommunista diktatúra éveiből a Nemzeti Fotótár segítségével.

 

A kommunizmus bélyege szinte pillanatok alatt jelent meg a színházi életen, emiatt pedig több mint száz színészünk hagyta el az országot, legtöbben a Nemzeti Színház művészei közül kerültek ki. Azt biztosan tudjuk, hogy ketten – Rajczy Lajos és Juhász József – öngyilkosságba menekültek, a legtöbb veszteséget viszont a kényszerű pályaelhagyók miatt szenvedte el a szakma. Ám ez sem múlt el nyomtalanul, hiszen voltak, akiket a hirtelen rájuk szakadt kilátástalanság alkoholizmusba kergetett, többekkel pedig szívroham végzett. A szerencsésebbek talpon tudtak maradni, és emberi méltóságukat megőrizve élték tovább az életüket.

A vegzálásban és a politikailag nem megfelelő színészek megfélemlítésében komoly szerep jutott a kommunisták hűséget valló színészeknek és színházi szakembereknek, akik folyamatosan jelentettek a számukra nem szimpatikus kollégáikról. Köztük is élen járt a Nemzeti akkori igazgatója Major Tamás, aki az 56-os események után vidéki városok pártrendezvényeinek szónokaként gyalázta a forradalmat és 1958 és 1971 között országgyűlési képviselő is volt.

Néhány korabeli színházi jegyzőkönyvből tudhatjuk, hogy milyen kegyetlen belső légkör uralkodott a színházak világában. Major mellett Ladányi Ferenc és a rettegett párttitkár Gábor Miklós ítélkezett mindenki felett.

Ladányi különösen kíméletlenül bírálta Ajtay Andort, Uray Tivadart, Greguss Zoltánt, Szabó Sándort, Latabár Kálmánt és több kiemelkedő művészt, mert nem voltak hajlandók a negatív szerepekben „a negatívok jellembeli aljasságait”, piszkosságait markánsan ábrázolni.

Ladányi Ferenc verset mond a Rádió stúdiójában 1958-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Darvas Iván

A forradalmi események után Darvas Iván az országban maradt, bízva abban, hogy hírneve megvédi. Darvas 31 évesen vett részt a szabadságharcban, hogy kiszabadítsa bátyját a Budapesti Országos Börtönből, ahova korábban hazaárulás és kémkedés miatt csukták.

A Legfőbb Ügyészség forradalmi bizottságától kapott megbízólevéllel, a bátyja mellett több mint száz politikai fogolynak állított ki szabaduló levelet. 1957 májusában tartóztatták le ellenforradalmi szervezkedés, bűnözők kiszabadítása vádjával. Azzal is meggyanúsították, hogy november 4-e után megakadályozta a sztrájkoló színházak működésének elindítását. A börtönből 1959. április 4-én szabadult, 1963-ig a metróépítésnél segédmunkásként, majd egy műanyagüzemben dolgozott. 63-ban a Miskolci színházba térhetett vissza színészként, majd néhány évre a Vígszínházba szerződött.

Darvas Iván a Madách Színházban Victor Hugo: Királyasszony lovagja című darabjában 1956. május 18-án (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Mensáros László

Budapesten született 1926-ban a Ferencvárosban. Anyai nagyapja Dr. Springer Ferenc az FTC alapító elnöke. Mensáros a Csokonai Színház és a városi Forradalmi Bizottmány tagjaként vezető szerepet vállalt az 1956-os debreceni eseményekben. A szovjet invázió és a korábban elmenekült pártvezérek visszatérése után meginduló bolsevik rendteremtés miatt Mensárosnak néhány nap után a színház pincéjében kellett elrejtőznie.

Mensáros László színművész, a Hamlet előadásán a debreceni Csokonai Színházban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

A sors furcsa fintora, hogy azzal a Görbe Jánossal bujkáltak a pincében, aki korábban egy társulati ülésen fegyverrel a vállán követelte, hogy Mensárost tartóztassák le. A színészt végül 1957. augusztus 22-én hajnalban bátyjának Hajnóczy utcai lakásán fogták el. Az őt Debrecenbe kísérő fegyőr levette róla a bilincset, mint mondta: zavarja a látvány, hogy így kell a művész urat utaztatnia és a vonaton jól elbeszélgettek.

A művészt a Hajdú-Bihar megyei bíróság 1959-ben, két év két hónapi börtönre ítélte. Több színész is vallott ellene, a bírósági adatok szerint a legszélsőségesebb vallomást, az iratokban kommunistaként ismertetett Angyal Sándor és Siménfalvi Lajos színészek tették. Később nekik nem lett bántódásuk. A debreceni opera művésze, Kerekes Gábor viszont bátran védte Mensárost, de állításait lesöpörte a bíróság.

Mensáros László egy készülő film jelenetében. A MAFILM Pasaréti utcai műtermében 1966-ban (Fotó: Nemzeti Fotótár)

Börtönből való szabadulása után egy textilraktárban segédmunkás, majd a margitszigeti Casinóban és a pesterzsébeti Csiliben pincér volt. 1961 októberétől a szolnoki Szigligeti Színházhoz szerződhetett, amit Berényi Gábor járt ki számára Aczél Györgynél. 1984-ben nyugdíjaztatását kérte, majd 1986-tól 1993-as haláláig egy színésztanodában tanított.


Földes Gábor  

Nem volt ilyen szerencsés Földes Gábor a győri színház főrendezője, aki az 56-os forradalom idején javasolta, hogy a színház dolgozói csatlakozzanak a felvonuló tüntetőkhöz. Beszédében követelte Magyarország szuverenitásának helyreállítását, ezért nem meglepő, hogy 1957. május 3-án letartóztatták és a Győri Megyei Bíróság szervezkedés és gyilkosság vádjával halálra ítélte. Hiába próbálkozott a magyar színházi élet több kiválósága, kegyelmi kérvényét elutasították és 1958. január 15-én kivégezték.

Földes Gábor színész, a Győri Kisfaludy Színház főrendezője, az 1956-os forradalom mártírja (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Sinkovits Imre

A Nemzeti Színház 1956-ban 28 éves művésze Sinkovits Imre a Petőfi- téren olvasta fel a Nemzeti dalt tízezres tömeg előtt, majd a Parlamentnél már 200 ezres tömeg előtt szavalt. A forradalom melletti kiállásával az 1956-os megmozdulás jelképévé vált. A börtönbüntetést csak azért úszhatta meg, mert kiállása nemzetközi figyelmet kapott, viszont fizetését felére csökkentették, vezető szerepeket nem kaphatott, sokszor vitték rendőrségi kihallgatásra. Arra akarták kényszeríteni, hogy tegyen megbánó nyilatkozatot a Népszabadságban. Mivel ezt nem tette meg, egy időre a Műanyag és Textil Kisipari Szövetkezet bedolgozójaként kellett munkát vállalnia. 1958-ban öt évre eltiltották a Nemzeti Színháztól és a külvárosi „proli” színháznak nevezett József Attila Színház tagja lett. 1963-ban engedték vissza a Nemzeti Színház társulatába, melynek haláláig vezető színésze volt.

Sinkovits Imre a tüntetők között szavalja a Nemzeti dalt a Kossuth téren a forradalom első napján (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Bessenyei Ferenc 

Bessenyei Ferenc – aki október 23-án a Bem-szobornál szavalta el a Szózatot – büntetése az volt, hogy két évig a színházon kívül nem vállalhatott munkát és csak 1959-ben sikerült Fábry Zoltánnak elérni, hogy ismét kamera elé állhasson. 1973 és 1980 között a Madách Színházban játszott, ezután 1997-es visszavonulásáig már csak szerepekre szerződött.

Bessenyei Ferenc a Szózatot szavalja a Bem-szobor előtti tüntetésen (Fotó: Nemzeti Fotótár)


Somogyvári Rudolf

Somogyvári Rudolfot az 1956–1960 között a forradalmi hozzáállásáért száműzték a budapesti színházakból, ráadásul rokonságba keverték Somogyváry Gyula íróval, akit az akkori kultúrpolitika szélsőjobboldalinak tartott. A Szolnoki Szigligeti Színházba helyezték, a „színészek büntetőszázadába”, ahova sorra érkeztek a „politikai bűnöket elkövető” pesti színészek. Ott barátkozott össze Mensáros Lászlóval, aki Somogyváry esküvőjén tanúként vett részt. Pesten lakó feleségéhez felutazva találkozott Kazimír Károllyal, a Thália Színház pártvonalon is erős igazgatójával, aki az éppen a kirekesztőből kirakatpolitikára váltó rendszerben feladatul kapta a színházi fősodorból kizárt színészek visszatérését és el is intézte, hogy Somogyváry Rudolf 1963-ban a Tháliába szerződhessen.

Somogyvári Rudolf Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt c. darabjának bemutatóján (Fotó: Nemzeti Fotótár)