×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Mécs Károly egy 60 évig őrzött titkot árult el a Kossuth Rádió műsorában

 

Mécs Károly példaértékű művészi életpályáját 2021-ben Kossuth-nagydíjjal ismerték el. A 85. életévét januárban betöltő kétszeres Kossuth-és Jászai Mari-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművész, rendező a Kossuth Rádióban adott interjúban nemcsak a nagydíj jelentőségéről beszélt, de elárult egy olyan titkot is, amelyet hatvan évig őrzött.

„Elég öreg vagyok már, de még mindig szeretem az életet” – mondta Mécs Károly a Kossuth Rádió Nagyok című zenés portérműsorában Farkas Adrienne-nel beszélgetve. Saját bevallása szerint „olvasós famíliába” született, már a bölcsője mellett is könyvek voltak. Korán, mindössze 5-6 évesen megtanult olvasni, és ettől kezdve falta a könyveket. Boldog volt, amikor Várkonyi Zoltán kiválasztotta A kőszívű ember fiai filmváltozatában Baradlay Richárd szerepére. „A rendező olyan társaságot hozott össze, amelynek tagjai nemcsak játszották, de élték is a szerepet. A film nagy műgonddal készült, és olyan költségvetésből, amely kiugró volt az akkori filmgyártásban” – mesélte a nemzet művésze a közmédia műsorában. Kiemelte azt is, hogy mindenki, aki részt vett a produkcióban, átélte ’56-ot.

A műsorban erről az időszakról is mesélt, ráadásul egy olyan történetet, amelyet hatvan évig tartott titokban.

„Húszéves voltam 1956-ban. Amikor a november 4-i események után elindult az élet, ismét elkezdtünk munkába járni. Én akkor egy sokszorosító üzemben dolgoztam, és a főnököm, aki régi katonatiszt volt, egy nap megjelent és hozott egy igazolványt. Az volt ráírva, hogy az illető a szovjet hadsereg védelme alatt áll. Kérte, hogy ebből csináljunk még. Körülbelül 200 darab ilyen igazolványt készítettünk, aztán minden, a gyártáshoz használt kelléket megsemmisítettünk. Erről 60 évig senkinek nem beszéltem” – mondta Mécs Károly, majd hozzátette: „én azt kívánom, hogy háború többé ne legyen, mert ez az emberi produktum legmocskosabb alkotóeleme.”

A zenés portérműsorban az irodalmi eszmefuttatások és színpadi múltidézés mellett a 2021-ben kapott elismerés is szóba került. „Álmodni sem mertem arról, hogy Kossuth-nagydíjat kapok, úgy gondolom ez nemcsak nekem szól, hanem a nemzedékemnek is. Ezek az emberek rendkívül sokat tettek azért, hogy a magyar színművészet fennmaradjon, és jellegében, lelkiségében megőrizze tisztaságát. Ez egyúttal az ő díjuk is” – fogalmazott a Nagyokban Mécs Károly.

A Mécs Károllyal készített beszélgetést újra lehet hallgatni a Médiaklikk.hu oldalon.

Nagyok – Zenés portréműsor a Kossuth Rádióban, minden hétköznap este 21.30-tól!

Címlapfotón: Mécs Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész 2018. január 24-én (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)