Megépül a Fudan Egyetem és a diákváros is Budapesten

 

A diákváros és a Fudan Egyetem is megépül Budapesten, a projektben a fővárosi és a ferencvárosi önkormányzatnak együttműködést, valamint teljes transzparenciát ajánlott a kormányzat – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn Budapesten.

Palkovics László a diákvárosprojekt ügyében tartott több mint kétórás megbeszélést Karácsony Gergely főpolgármesterrel és Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) IX. kerületi polgármesterrel, majd a tanácskozást követően közölte, a 2017-ben létrehozott projekt – értelmezésük szerint – mindig négy elemet tartalmazott: egyetemfejlesztést, kollégiumfejlesztést, hallgatói közösségi teret és kutatóintézményt.

A budapesti Diákváros központi épületének győztes látványterve (Forrás: BIVAK studio Kft.)


„Itt van egyet nem értés”, a főpolgármester azt mondja, hogy egyetemről soha nem volt szó – tette hozzá a tárcavezető, aki kijelentette: a projektet jóváhagyó megbeszélés prezentációjában egyértelműen szerepel, hogy egyetemvárost és nem diákvárost építenek.

Palkovics László közölte, a megbeszélésen felajánlották az együttműködési szándékukat, és azt mondták, hogy a diákvárost és az egyetemet is megépítik. Továbbá

megépítik az összes olyan létesítményt, amely ahhoz kell, hogy a hallgatók jól érezzék magukat.

Hozzátette, felajánlották azt is, hogy a projekt teljes nyilvánosság mellett folyjon. Az érintetteket, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, az önkormányzatokat meghívják a szakmai tanácsadó testületbe és a felügyelőbizottságba.

„Erre az ajánlatra nem kaptunk választ” a főpolgármestertől, aki ragaszkodik ahhoz, hogy az ő értelmezése szerint az egyetem nem volt benne a megállapodásban – mondta Palkovics László, aki megjegyezte: azt gondolja, hogy „a megállapodások azért jók, mert újra át lehet őket gondolni”.

Kérdésekre válaszolva a miniszter elmondta, a Fudan Egyetemen bölcsészettudományi és közgazdaság-tudományi, műszaki és orvostudományi képzés lesz.

Szerinte mindenképpen előrelépés volt, hogy részletesen tájékoztatták Karácsony Gergelyt és Baranyi Krisztinát arról, hogyan kell a projektet értelmezni. Palkovics László közölte, délután közzéteszik azokat az anyagokat, amelyek bizonyítják, hogy az egyetem szerepelt a megállapodásban. Ugyanakkor szerinte nem ez a valódi vita, inkább politikai vita zajlik.

Hangsúlyozta:

felajánlották az együttműködés lehetőségét, ez az önkormányzatok és a kormányzat számára is „win-win helyzetet” jelentene.

Elmondta, a becslések szerint körülbelül 440 milliárd forintba kerül majd az egyetem felépítése. A többször említett maradék 100 milliárd nem a Fudan Egyetemre, hanem általános célú létesítményekre menne el.

Palkovics László hozzátette, pontosabb összegekről a tervezés és az ajánlatok után lehet majd beszélni. Kiemelte, a sajtóban megjelent információkkal ellentétben a kormány nem döntött kínai beruházó mellett.

Nem döntöttünk el semmit, nem is dönthettük el, mert a projekt most kezd az operatív szakaszába lépni

– fogalmazott a miniszter.

A finanszírozásról szólva azt közölte: ajánlatokat kérnek majd európai bankoktól, kínaiaktól is, és megfontolják majd, hogy az állam hogyan tudja ezt a saját eszközrendszerén belül finanszírozni.

Palkovics László elmondta,

a Fudan Egyetemet az érintett terület északi részére tervezték, de mivel az önkormányzatok azt közölték, hogy nem adják el az ottani kis méretű telkeiket, át kellett tervezni a koncepciót.

Így az egyetem a déli, a kollégiumok és más létesítmények pedig az északi részre kerülnének.

Kijelentette: mindenképpen azt szeretnék, hogy az egyetem és a kollégiumi rész egyszerre valósuljon meg. A tárca szerette volna, hogy a főpolgármester is vegyen részt a sajtótájékoztatón, de ő – mint elhangzott – külön ad majd tájékoztatást a tárgyalásról.

A címlapfotó illusztráció.