Plácido Domingo zongorát ajándékozott Balázs-Piri Somának

 

A közmédia Virtuózok című műsorának 2018-as korcsoportnyertese és egyik nagy közönség kedvence, Balázs-Piri Soma egy mesterzongora büszke tulajdonosa lett. A komolyzenei tehetségkutató győztese a hangszert Plácido Domingo nagylelkű támogatásának, valamint a gondosan félretett nyereményének köszönheti. A fiatal zongorista a kivételes ajándékot rögtön fel is avatta szegedi otthonában.

Balázs-Piri Somát 2018-ban a Virtuózok című műsorban ismerhette meg az ország. Az akkor 14 éves fiú a közmédia klasszikus zenei televíziós tehetségkutatójában a Kicsik korcsoportgyőztese lett. Nyolcévesen kezdett el a hangszeren játszani. A versenyben való részvétel után gyerekkori nagy álma teljesült, játszhatott a Művészetek Palotájában. A műsor olyan lehetőségeket biztosított számára, amelyekkel kinyílt előtte a világ.

Soma 2018 novemberében, a Virtuózok New York-i koncertjén találkozott először Maestro Plácido Domingóval, aki évek óta támogatója a Virtuózoknak és figyelemmel kíséri a versenyzők pályafutását. A magyar fiú zongorajátéka lenyűgözte az operaénekest, és egy évre rá, a szegedi Szent Gellért Fórum avatóján meghívta a koncertjére vendégfellépőnek. Az esemény előtti napon pedig Soma otthonába látogatott, ahol együtt gyakoroltak, zongoráztak. A látogatás során döntötte el, hogy segíteni fog egy új, a fiatal művész tehetségéhez, fejlődéséhez méltó zongora megvásárlásában. Soma a műsor negyedik évadának korcsoportnyertesként egy éven át havi bruttó 500 000 forint díjazásban részesült, amit példamutatóan megőrzött mostanáig, a mesterzongora árából fennmaradó részt pedig a világhírű énekes pótolta ki.


„Nagyon boldog vagyok, már számoltam a napokat, hogy megérkezzen ez a zongora. Amikor a szalonban először megszólaltattam, tudtam, hogy ő lesz az igazi, az én hosszú távú kísérőm. Hatalmas hálával és köszönettel tartozom a Virtuózoknak és Maestro Domingónak, hogy segítségükkel megvásárolhattam ezt a hangszert, szüleimnek és tanáraimnak azért, hogy a szakmai fejlődésemet segítik. Eddig is szerettem gyakorolni, de mostantól még többet fogok” – mondta a hangszer kiszállítása után Soma.

Balázs-Piri Soma új versenyzongorája mögött (Fotó: Balázs-Piri Ildikó)

Maestro Plácido Domingo, akit legutóbb zsűritagként is láthattak a nézők a Virtuózok első nemzetközi évadában, ez alkalomból hangüzenetben gratulált a Virtuózok győztesének: „Kedves Soma, gratulálok az új Yamaha versenyzongorádhoz, nagyon nagy tehetség vagy, és megérdemelsz egy jó hangszert. Remélem, hamarosan ismét találkozunk és zenélünk együtt. Még egyszer gratulálok!

Plácido Domingo és Balázs-Piri Soma New Yorkban (Fotó: Éder Krisztián)

Nem ez volt az első alkalom, amikor az operaénekes hangszer-adományozással segített egy magyar fiatal zenésznek: Devich Benedek 2019 májusában a Kis Virtuózok Alapítvány rendezvényén nagybőgőt vehetett át a mestertől. A fiatal komolyzenei tehetségek felkarolása, a zenei épülésük elősegítése fontos a világklasszis spanyol tenor számára, éppen ezért morális és anyagi támogatásban is részesíti a jövő kiválóságait.

A Virtuózok hetedik évadába már megnyílt a jelentkezési lehetőség. A műsor komolyzenei tehetségei Somához és a többi eddigi felfedezetthez hasonlóan esélyt kaphatnak arra, hogy világsztárokkal lépjenek fel, és a Kis Virtuózok Alapítvány és támogatói révén hangszereket vásárolhassanak, mesterkurzusokon vehessenek részt.

Jelentkezés: https://virtuozok.hu/jelentkezes/