SZFE kancellár: Borzalmas helyzetet örökölt az új vezetés

 

Borzasztó helyzetet örökölt meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése pár hónapja – erről Szarka Gábor kancellár beszélt az M5 Librettó adásában. Szerinte súlyos hanyagságokat tapasztaltak az egyetem átvételénél.


Upor László, az egyetem korábbi rektora gyakorlatilag egy sajtcetlin adta át az intézmény vezetését az új megbízott általános rektor-helyettesnek – fogalmazott Szarka.

Ismertette: az ÁSZ jelentése olyan gazdasági problémákat talált, hogy csak azért nem javasolt munkajogi következményeket az előző kancellárral szemben, mert már nem volt az egyetem munkavállalója.

Az intézményvezető

az előző vezetés súlyos mulasztásaira is felhívta a figyelmet az akkreditáció meghosszabbításával kapcsolatban.

Sajtóhírek szerint az akkreditációs folyamat megkezdését még Upor László kezdeményezte a Magyar Akkreditációs Bizottságnál még 2019 novemberében, amelyet még számos levélváltás követ és a módosított akkreditációs szerződés aláírását végül 2021-re halasztották.

Az SZFE vezetőinek lemondásakor erről nem tájékoztatják sem a fenntartatót, sem az új vezetőséget – írta a Magyar Nemzet.

Az M5 Librettó adásában Szarka Gábor is megerősítette ezt az információt. Az intézményt nem éri hátrány a halasztott akkreditációval – tette hozzá.

„Nagyon keményen dolgozunk az akkreditációs eljárás lezárásán, hogy a hallgatóknak egy megfelelő egyetemet építsünk ki. Elfogadtuk az intézményvezetési tervet, amit beadtunk az Innovációs és Technológiai Minisztériumba és várható az akkreditációs bizottság látogatása” – mondta.

Pár napja az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Szövetsége kizárta soraiból az SZFE-t. Szarka Gábor a procedúráról elmondta, hogy saját alapszabályuknak nem feleltek meg. A kizárásról meg kell hallgatni az érintett intézményt és csak ezután dönthet a közgyűlés titkos szavazással a kizárásról.

Arra a kérdésre, hogy visszaveszik-e a távozó diákokat Szarka Gábor úgy felelt hogy

mindenkit szívesen fogadnak, akik az egyetem szabályait betartva szeretnék folytatni tanulmányaik.

A Freeszfe Egyesület öt európai egyetemmel állapodott meg tizennégy SZFE-s osztály átvételéről.

Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy felveszik a kapcsolat azokkal az intézményekkel, ahova „kiközvetítenék” az SZFE hallgatóit, mivel jogilag ők még az SZFE hallgatói, akiknek jelenleg passzív a státuszuk, de bármikor kérhetik annak aktiválását.

A kancellár hangsúlyozta, hogy jelenleg a színi- és mozgókép képzésben a legmagasabb színvonalat az SZFE nyújtja, amely új modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat.

A címlapfotó illusztráció (résztvevők a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Vas utcai épülete közelében az SZFE és a Parlament között szervezett élőláncon 2020. szeptember 6-án, Fotó: MTI/Mónus Márton).